Egy ideje nem írtam - nemcsak a teendőim kétségbeejtő mértékű sűrűsödése miatt, hanem azért is, mert kicsit túl sok beszólást kaptam a blog miatt. Nem, mintha általában érdekelne, de olyan emberektől is, akikről feltételeztem, hogy a paródia műfaját legalább hírből ismerik. És naná, hogy szeretek ironizálni az olyan "feministákon" és nőkön, akik azt képzelik, hogy jó dolog a férfiakból papucsot csinálni, aztán meg csodálkoznak, hogy a kapcsolatuk egy rakás szar. Ironizálok, mert mást nem tehetek. Így eresztem ki a gőzt. A beszólásokra meg nem vagyok kíváncsi, és a továbbiakban magyarázkodni sem fogok, szóval akinek nem tetszik, az tartsa meg magának a véleményét. Egyébként is elég szánalmas, hogy valakinek abból áll a hobbia, hogy másokat ócsárol anélkül, hogy minimálisan is ismerné őket. (Nem mintha a blogon való hőbörgés a legnemesebb elfoglaltságok közé tartozna... :D)
Szóval, már majdnem leálltam a blogolással, amikoris eszembe jutott egy aprócska részlet, ami eddig elkerülte a figyelmemet... méghozzá az, hogy a feminista punkok nem törődnek ilyen baromságokkal, mint például idióták véleménye, főleg nem olyan korban, amikor mindenki azzal szemeteli tele az internetet, amivel akarja.
A dolog, ami most felhúzott, hogy itt van az egész "mainstream"-nek titulált zeneipar, amiben a nőket dekorációnak meg szexszimbólumnak meg reklámfogásnak használják, és ezzel az egész szennylével el van árasztva a világ. Ez eddig közhely, igaz? És hát mit tehet az ember, zenát hallgatni jó, koncertre járni jó, vigasztalásképp szépen elnyeli az underground. Tök jó, kritikusan gondolkodó, de mégis befogadó közösség - gondoljuk először. Aztán rájövünk, hogy bizony nem így megy ez. A zenekarok nagy része pasikból áll, ami ugyan még nem lenne gond, de bőven akadnak olyanok, akik ugyanúgy dekorációnak használják a lányokat, és visszaélnek azzal, hogy a tinicsajok mennyire rajonganak értük. Igen, biztos a lányok hibája ez is, mert azt hiszik, hogy lehet belőle valami több is, meg mert nem tudják megkülönböztetni a rajongást a szerelemtől. Na ja, de azért még nem kellene módszeresen visszaélni ezzel és valakinek férfi létére úgy viselkedni, mint valami könnyen kapható ribancnak, mert nem szexi. Akkor sem, ha olyan gitárszólókat tud lenyomni, hogy halottakat lehetne ébreszteni vele.
Egy ilyen közösségbe kerülve két lehetőség van: vagy valaki barátnője vagy, és akkor mindig az XY csajaként fogsz élni a köztudatban, vagy automatikusan belekerülsz a közös tulajdon kategóriába. Ugye nem kell magyaráznom, hogy ez mivel jár? Mindenki bepróbálkozik, még az is, aki mindenki füle hallatára negatív megjegyzéseket tesz rólad, és ha nem bújsz az ágyába azon nyomban, akkor mindenfélét híresztel rólad. Valakik, akikkel összehaverkodtál, mert tetszett a zenéjük, meghívnak, hogy legyél dekoráció a klipjükben. Nagyon megtisztelő lehet, push-up melltartó, kivágott felső, sok smink; aztán a kommentek a jutubon, hogy ki mennyire"sunázna"... Hát köszi, de én nem kérek ebből. Wendy O. Williams, a valaha volt egyik legkeményebb énekesnő láncfűrésszel ment volna neki az ilyeneknek. Tobi, a Bikini Kill dobosa olyan hatással volt Kurt Cobainre, hogy szerencsétlen fickó a randik előtt gyakran hányt - ezt az Aneurysm című számban meg is örökítette ("love you so much, it makes me sick"). A Pussy Riot olyan világhírnévre tett szert, amire még a Voina sem (utóbbiban pasik is voltak, és nagyon beteg dolgokat műveltek). Magyarországon meg semmi, de semmi Riot Grrrl-ös szcéna nincs. És nem azt mondom, hogy az "underground" zenészek mind hímsoviniszták, meg hogy az összes ilyen bulihelyen dívik a szexizmus, mert ez nem így van. Én is ismerek zenészeket, és közülük sokan nagyon jó fejek, néhányan meg öntelt bunkók. Utóbbiak persze sosem fogják ezt a cikket olvasni, ha pedig mégis, úgysem ismernek majd magukra.
Tehát inkább csak azzal van bajom, amikor valaki elkezd ócsárolni másokat, mert azt hiszi, hogy joga van hozzá, mert ő annyira hatalmas művész. Vagy azokkal, akik azonnal elkezdenek nyomulni, mikor egy lány szóba elegyedik velük és épp kiderül, hogy nincs (ott) a pasija. Már egy korábbi cikkemben írtam a kalandjainkról a debreceni "hűdenagyonándörgránd" szórakozóhelyeken, nem akarom ismételni magam, de sajnos az a helyzet, hogy az ilyenekre tényleg minden bunkó besétál. Sőt, még a zártabb, kisebb közösségekbe is előbb-utóbb mindig bekerülnek olyanok, akiknek sosem lenne szabad emberek közé menni - ezt már tinikoromban megtanultam a közös bandázások során. És sose hittem volna, hogy egyszer majd azt mondom: ezt Amerikában jobban csinálják! Mi meg csak itt vagyunk, elmegyünk a partikra, meghallgatjuk a fiúkat, és ha kellemetlen alakok nyomulnak ránk, elbújunk előlük. Bárcsak több lány lenne, aki feláll a színpadra, zúz egy hatalmasat, és amikor bekiabál valami részeg nyomorult, hogy "vetkőzz!", nemes egyszerűséggel az arcába vágja a (nem converse) tornacipőjét...