A történet, amit most leírok, kereken 10 évvel ezelőtt esett meg. 14 éves voltam akkor, és épp tavaszodott. Mondhatnám azt is, hogy akkor kaptam azt a szülinapi ajándékot, ami azóta is megvan és az egyik legbecsesebb tulajdonaim közé tartozik - egy olyan emlék ez, ami a legszarabb napokon is garantáltan megnevettet.
Tehát, én akkor kezdtem belekóstolni a pasizásba, persze csak egyházi iskolás kislány szintjén, tehát a kézenfogva sétálás meg a csókolózás azok akkor még ilyen hatalmas, felfedezésre váró rejtélyek voltak. Azért nem voltam olyan ártatlan akkor sem, a pajzán humorom meg a perverz fantáziáim... áh mindegy, ez most nem fontos :D Ja, és mindemellett a punk korszakom is akkor vette kezdetét. Kaptam egy másolt kazettát, amin Ex Costa, Rózsaszín Pittbull meg tudja az ég, mik voltak, mert akkor még nem volt itthon internet meg ilyenek, az iskolában meg a szülők munkahelyén kellett az ilyeneket titokban lekalózkodni a pánkportálról. Na, de én nem ilyen ratyin nyomtam, hogy elmentem a boltba zenekaros pólót venni, hanem fogtam magam, itthon kifestettem a Karátos, akkor 500 Ft-ért kapható tornacipőt, meg vettem ruhafestéket, és kimázoltam a pólóimat mindenféle tetszetős dolgokkal. Vettem biztostűket is, mert úgy az igazi (igen, fület is szúrtam vele, a sajátomat természetesen), meg szöges karkötőt. Ezek anyáméknak baromira nem tetszettek, de hozzátenném, hogy a mai napig magamnak szúrom a fülemet és még mindig van itthon szöges karkötőm. És a 14 évesen kapott, első Dr Martens bakancsom is megvan az azóta gyűjtött másik hárommal együtt.... :)
Na, és ebben az állapotban történt, hogy találkoztam Életem Páljával. Mint mondtam, tavaszodott, nyíltak a virágok meg a fák, a levegőben a tavaszi zápor balzsamos illata terjengett, én meg mentem hazafelé az utcán, és megláttam a szomszéd utcában lakó srácot, aki szintén ment hazafelé. Azt valahonnan tudtam, hogy idősebb nálam (ez elég nyilvánvaló volt), meg azt is, hogy Palinak hívják (fogalmam sincs, honnan szereztem az infót). Neki ilyen hosszú, felnyírt haja volt, sárga fűzős bakancsot és katonai táskát és DIY anarhiáspólót viselt, és nekem elég volt ránézni ahhoz, hogy tudjam, ő az igazi. Mert hát közel is lakik, pánk is, a fene is láthatja, hogy minket az Isten is egymásnak teremtett.
Az közben kicsit zavart, hogy Pali minden héten más csajt vitt haza (mert akkor ő még a szüleivel lakott, mint én). De rendíthetetlenül igyekeztem obszerválni egy bokor mögül minden héten, hogy mikor meg hogyan megy hazafelé, és abban sem gátolt meg semmi, hogy anyám dezodorja(!!!) segítségével a tükrömre grefitizzem hatalmas betűkkel azt, hogy PALI, az a betű szigorúan anarhiajellel természetesen. Egyszóval irtózatosan szerelmes voltam és ezt nem is rejtettem véka alá. Így hát azt sem tartottam problémásnak, hogy megszólítsam őt, egyszer például utánakiabáltam az utcán, hogy: "éljenek a pankok!" - amolyan CPG-sen és lazán, amennyire egy nyolcadikos, festett tornacipős lánytól kitelhet...
Az igazi áttörést azonban barátnőim ötlete hozta meg. Egy április végi, szombati délután átjöttek megünnepelni a 14. születésnapomat. Az ajándékaim közé egy kék hajspray (tudjátok, a kimosható festék) is tartozott, amivel azonnal ki is dekoráltam mindannyiunkat. Volt nekünk továbbá, ha emlékeim nem csalnak, az én kis kezem által festett halálfejes fekete egyenpólónk is, melyet az ilyen ünnepek alkalmával kollektíve viselnünk illett. Emellett valamennyien tornacipőben és farmerben pompáztunk. Összesen heten voltunk ekkor barátnők. Kaptam mindemellé egy sárga-fekete színekkel díszített üres képkeretet is, mely rögtön gyanússá kezdett válni. A magyarázat sem maradt el: hát, ebbe belerakhatod majd a Pali képét. Na jó, de milyen képét? Hát, amit most megyünk megcsinálni.
Át is vonult a díszes kis csapat, tehát 7 darab, halálfejespólós, tornacipős, kék hajú lány (plusz az egyik csaj pasija is velünk volt), és szépen becsengettünk a szomszéd utcában található Pálházára. Pali nagymamája nyitott nekünk ajtót. Mielőtt megnyikkanhattunk volna, hogy kik vagyunk és mit akarunk, máris szívélyesen közölte velünk, hogy: "Á, sziasztok! Gyertek csak be, Palkó már vár titeket!" Mi inkább nem mentünk be, mert közben láttuk, hogy Pali atom másnapos fejjel, pucéran bámul kifele az ablakon, hogy mi a franc ez meg kik ezek :D Miután felocsúdott a sokkból (érkezésünkkor szerintem még a hortyogását is lehetett hallani), kijött, hogy fogadjon minket.
- Sziasztok.... ti kik vagytok? - köszöntött bennünket őszinte megdöbbenéssel az arcán.
- A rajongótáborod! - felelte egyik barátnőm, mire mind hatalmas röhögésben törtünk ki, melyet némelyikünk szokás szerint horkantásokkal is megtoldott imitt-amott. Hát, képzelhetitek, mi játszódott le ekkor szegény Pali fejében. Mikor felhoztuk az ötletet, hogy fényképet szeretnénk róla (ez még a régi típusú, fényképésznél előhívatós fajta volt), szegény a sokk miatt igent mondott, bepózolt egy (egyébként katasztrofálisan béna) kép erejéig, majd elmenekült angolosan távozott a helyszínről. Távozóban még lőttünk egy fotót a seggéről hátáról, majd hazamentünk, gondolom, inni. Mármint gyümölcslevet... vagy akkor már söröztünk volna? Ú, tudom, nem is, azt a kókuszlevet ittuk, ami úgy nézett ki, mint a... áh, mindegy.
Ezek után persze hónapokig nem mertem Pálházának a közelébe se menni, szegény Palinak pedig biztosan sorozatos rémálmai voltak, melyekben fényképezőgéppel felszerelt, kék hajú lányok üldözték. Később Lady Gaga is írt egy számot arról, hogy hogyan lehet a követős-leskelődős-lefotózós módszerrel bepasizni :)
* 10 évvel később*
Egy kulturált külsejű, rövid hajú, szakállas férfi és egy cicanadrágos fiatal nő sétálnak a napfényes utcán egy tavaszi szombat délután. Láthatóan rendkívül jókedvűek.
- Na, ez az a bokor, ami mögül kukkoltalak. - Mondja a nő. - De... Pali, figyelj már... nagyon látszik ebben a nadrágban, hogy nincs rajtam bugyi? - A férfi látványosan, mondhatni színpadiasan megvizsgálja elölről-hátulról.
- Nem, nem látszik. Miért, azt gondoltad, megszellőzteted?
- Hát, igen, ezen a szép tavaszi napon... De arra azért nem gondoltam, hogy az egész családod ott lesz...
*The End*
