Azt mondják, akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre. Lehet, hogy gyenge vagyok, de én nem tudom szeretni azokat az embereket, akikkel kapcsolatban csak az volt a tapasztalatom, hogy folyton visszahúztak és megbántottak - éveken keresztül viseltem a szarjaikat, hallgattam a panaszaikat, és kedves voltam velük akkor is, amikor ők bunkók voltak velem. Persze csak akkor kerestek, ha kellett valami... Hát, ennek a korszaknak vége. Azt hiszem, túlzásba vittem az önfeláldozást.
Ahogy olvasom a kommenteket a családon belüli/párkapcsolati erőszakról szóló cikkeknél, egyre világosabbá válik számomra, hogy miért is vagyok egyedülálló. Eddig épp elég olyan kapcsolatom volt, ami inkább ártott, mint használt, nem hiányzik, hogy betetézze valaki, aki ilyen ostobaságokat hajtogat: "persze, mindig kettőn áll a vásár", "az erőszakos alfahímekhez vonzódnak, hát akkor tudhatnák, hogy nem szabad őket felidegesíteni", "a férfiak is mennyit tűrnek és szenvednek, őket is veri a feleségük, erről miért nem beszél senki?", "baromi unalmas már ez a téma", "a nők át akarják venni a férfiak szerepét, ez a baj" stb.
És vajon tényleg nincs szerelem fájdalom nélkül? Eddig a legtöbb párkapcsolatomban hallgathattam a testemre, a viselkedésemre, az öltözködésemre tett negatív megjegyzéseket. Volt olyan is, akitől féltem. A legtöbben csak más csajok után sóhajtoztak - jó hangosan, hogy én is halljam. Persze, bármilyen önérzetes nő lelépne erre, igaz? Nos, az a helyzet, hogy aki már általános iskolában is megtapasztalta a "bullying" kellő mértékét, és olyan "zökkenőmentes" kamaszkora volt, mint nekem, az hajlamos elhinni, hogy örüljön, ha ennyit is kaphat. Egy csúnya és szerencsétlen lány ne reklamáljon, ha pasija csak részegen/betépve képes őt elviselni, hiszen szegény srác, így is mekkora áldozatot hoz. Legalábbis ezt mondták. Tegyem túl magam rajta? Nem, nem fogom, mert évek teltek el így az életemből. Mindig emlékezni fogok rá, és sok munkába telik majd, hogy elhiggyem, hogy létezik megaláztatás és szégyen nélküli szerelmi kapcsolat két ember között.
Sok olyat is láttam, amihez viszonyítva mindez csak semmiség. Mikor gyerek voltam, egy cigány nőt láttam a Nagyállomáson, amint a pasija cibálta a hajánál fogva. A nő csak üvöltött, elmondta neki, hogy nem megy vele haza azok után, amiket csinált vele. És csak ordította az összes történetet, hogy hogyan bántalmazta a fickó, az emberek meg álltak bamba arccal, és nem csináltak semmit. Nem tudom, mit gondoltak, attól még, hogy cigány, ő is ugyanúgy ember, neki is ugyanúgy fáj, ő is ugyanúgy nő, neki is kijár a méltóság...
Az utcánkban is volt több ilyen kapcsolat, ahol az asszony húzta a rövidebbet. Például ma is ki kellett hívni a rendőröket, akik második hívásra méltóztattak idefáradni, és utána bájcsevegni kicsit az elkövetővel. Míg megérkeztek, kint vártam a nővel, a nyakán kéznyomok, a szemei szétsírva, szakadt ruhában, mezítláb az utcán, és nem mert bemenni a házba. Úgy voltam vele, hogyha a pasi odajön és erőszakoskodni próbál, szétverem az arcát, nem érdekel, hogy 100kilós, mert nem fogok félni többet senkitől - még ha tudom is róla, hogy ha alkalma nyílna rá, talán meg is erőszakolna. Kulcsok az ujjaim közé, a kezem ökölbe...
Szóval azt mondjátok, nem nőies, ha valakinek pinája van, mégis kemény? Ne mutassunk fuck you-t a világnak? Mi lesz a következő, ne igyunk sört és ne álljunk be pogózni a koncerten? Nem vagyunk Barbi-babák, ha az kell, vegyél egyet magadnak.
Ne sírj a kocsmában az exemnek, hogy mennyire sajnálod, hogy megaláztál. Ne írogass kamu profilról, mert a tiédet letiltottam. Ne vigyorogj rám az utcán, és tegyél úgy, mintha nem beszélnél ki a hátam mögött. Ne gyere oda a buliban, és kérdezd meg, hogy mi újság. Most még lehet, hogy lehajtom a fejem és elfordulok, de eljön a nap, amikor a szemedbe nézek, hiszen nem én vagyok az, akinek szégyellnie kell magát. És ne siránkozz a nyomorult sorsodon, hogy nem kellesz senkinek és nem viszed semmire, mert magadnak csináltad! Menj csak a másik csaj után, és legyél neki lábtörlő továbbra is. Én viszont nem leszek többet senki lábtörlője.
FUCK YOU!
Csak úgy felvilágosításképp: az igazi feminizmus az elnyomottakért harcol, minden helyzetben. A háborús erőszak ellen, a pedofília ellen, a nemi erőszak ellen, a bántalmazás ellen, a rasszizmus ellen. Bármilyen korú, nemi identitású, származású, szexuális beállítottságú és hitű valaki, az öklöd szabadsága véget és az orra előtt. Tehát nem azért lesz feminista valaki, mert irigyli, hogy nincs farka és nem tud állva pisilni, hanem mert megelégelte azt, hogy az emberek egy része folyton elnyomja és testileg-lelkileg bántja a többieket. És igen, férfiak is válhatnak áldozattá, nekik is segíteni akarunk!
Továbbá szeretném leszögezni, hogy van olyan exem, aki miatt néha sírtam ugyan, de sose bántott és a mai napig nagyon-nagyon szeretem őt, még ~1600 km távolságból is! :)
