nagyibugyi

Az úgynevezett férfi egy olyan lény, mely abban a hitben él, hogy bizonyos születési előjogoknál fogva (nevetesen, hogy rendelkezik pénisszel) ő a teremtés koronája. Ezt a meglehetősen vicces feltevést valamennyi példány teljes komolysággal vallja, és természetesen emiatt súlyos felsőbbrendűségi komplexusban is szenvednek.
Kutatásaim során bátorkodtam beszerezni néhány kísérleti példányt, ám ezel előbb-utóbb elpusztultak vagy megszüktek, habár rajtuk végzett kísérleteim teljességgel humánusnak voltak mondhatók. Bár jómagam a kevéssé prototipikus példányokat kedvelem, azt a következtetést levonhatjuk, hogy a férfi, mint olyan, képtelen az alkalmazkodásra. Amennyiben mégis sikerül valamilyen módon rábírni, hamarosan kedélybeteg lesz és elveszti szaporodóképességét is, természetes ösztönei közül csak az életösztön marad meg, bár idővel az is megcsappan. Ez a tünetkomplexus a "papucs" nevet kapta a jelenséggel foglalkozó tudományos munkákban és a köznyelvben egyaránt.
A férfiről tudni kell, hogy természetével ellenkezik a monogámia jelensége. Ezért aztán azok a társadalmi konvenciók, melyek szerint élete nagyrészét egyetlen nővel kellene leélnie, igen károsak a férfi testi és lelki egészségére, ugyanis fajfenntartó ösztöneinek emiatt nem tud eleget tenni - vagyis nem tudja saját génjeit minél nagyobb arányban szétszórni a populáció női egyedei között. Amennyiben a férfit monogámiára kényszerítik, rövid úton depressziós lesz, sörhasat növeszt, és fajfenntartás helyett inkább a televízió és egyéb pótcselekvések (dohányzás, alkoholfogyasztás, pornófilmek) kötik le az idejét. Ezen tünetegyüttesek produkálásakor az ember hímjét "férjnek" nevezzük.
A férfi, mint hosszas kísérletek során kiderült, teljességgel alkalmatlan a háziasításra, ugyanis a domesztikáció során teljességgel elkorcsosul, férfias jellegét elveszíti, izomzata és idegrendszere látványosan leépül. Mivel az evolúció során a vadászó életmódhoz alkalmazkodott, fizikailag és mentálisan alkalmatlan arra, hogy egész nap szobába zárva üljön, egyszerre több dologra koncentráljon vagy lehajtsa maga után a vécéülőkét; de főképp nem képes arra, hogy velehe is megtanuljon parancsoknak engedelmeskedni. Ezért, ha valaki egy férfit szeretne tartani, mint háziállatot, rengeteg körülményt számba kell venni.
Először is, a férfinak jobb kint, a szabadban. Egyébként sem szoktatható könnyen kézhez, azonban, ha lakásban akarjuk tartani, ne reménykedjünk abban, hogy ott valaha is tisztaság lesz. A dolgok helyét megjegyezni képtelen, csakúgy, mint arra, hogy feltakarítson maga után; a fürdőszobában pedig nagyjából úgy viselkedik, mint egy elszabadult rozmár. Ennek ellenére az időjárásra rendkívül érzékeny, egy egyszerű megfázás csaknem halálos lehet nála. A példányok többsége rendkívül szőrös, számoljunk gyakori vedléssel. Öltöztetése, etetése és megfelelő karbantartása hatalmas odafigyelést kíván, de a törődést meghálálja szexuális interakciók útján. Amennyiben azonban hűséges és idomítható társra vágyunk, válasszunk inkább egy kutyát!
(Természetesen a jelenleg hozzáférhető hímek között előfordulnak olyan genetikailag módosított példányok, melyek képesek a lakás tisztán tartására, van esztétikai érzékük, hűségesek vagy képesek a fürdőszoba és vécé etikett szerinti használatára. Ezek közül a tulajdonságok közül általában csak egyet válaszhatunk, ugyanis ha több gén módosul az egyedekben, gyakran az adott példány a saját nemével szeretné megoldani a fajfenntartást.)