Vidám dolgokról akartam írni, sok kedves, vicces történetről, és azokról az emberekről, akiket szeretek. Végül nem így lett. Persze meg lehetne próbálni viccet csinálni a halálból, de nekem ez nem megy és nem is szeretnék próbálkozni vele. A sajátommal kapcsolatban biztosan menne, de nem azokkal kapcsolatban, akikre felnéztem, akiket ismertem, akikről csak hallottam vagy ott voltak körülöttem, és sose vettem észre a létezésüket.
Ezek nem egyszerű halálok voltak. Ők önszántukból mentek el, és sosem tudjuk meg, hogy miért.
Emlékszem, egyszer Ozorán a csillagos augusztusi éjszaka közepén úgy döntöttünk, hogy bulizás helyett elmegyünk a Labirintusba. Ez egy kukoricatáblába volt belevágva, körkörösen elhajló utakkal, két vagy három lehetőséggel elágazásonként. Nem volt nálunk zseblámpa, csak valami kis világító gömb, vagy zsonglőrfelszerelés, mert egy ilyen fesztiválon egészen váratlan tárgyakat hurcol magával az ember. Szóval, a gömböcskék piros fényénél éppen csak egy-egy foltot láttunk a kukoricásból, felettünk az ezerszínű csillagok, és fogalmunk sem volt, merre megyünk. A zene maradványai visszhangoztak a völgykatlanban, az sem nyújtott hát tájékozódási pontot, de amúgy sem akartunk kijutni, csak mászkálni, menni, menni a labirintusban, amíg be nem járjuk minden ágát és el nem jutunk a végtelennek tűnő legbelső köreibe. Meg persze voltak ott más emberek is, meg bizonyos objektumok, amelyek alapján rájöhettünk, hogy harmadjára, negyedjére vagy huszadjára érünk vissza ugyanarra a helyre. Egy ilyen alkalommal, az "Albert Hoffmann Loves Beer" feliratú táblánál (ami azt jelentette, hogy az LSD-re jólesik a sör) találkoztunk két lánnyal. Szlovénok voltak, ott ültek a tábla alatt és nagyon nevettek. Ez egy keskeny kis vájat volt az érett kukoricák meg a zöld levelek között, és mi leültünk melléjük és beszélgetésbe elegyedtünk. Azt mondták, ők órák óta bolyonganak és keresik a kiutat. Aztán mondtak valamit egymásnak, amit nem értettünk, és látszott az arcukon a megvilágosodás. És akkor az egyikük felállt, kézen fogta a másikat és elindultak a táblában - mármint ott, ahol nem volt kivágva semmilyen út, szóval csak egyszerűen elindultak a kukoricák között, ahol lehetett bármi. Búcsúzóul azt kiabálták, hogy rájöttek, merre van a kiút, és nevettek. Egy pillanat múlva eltűntek a zöld szárak tengerében, és már azt sem tudhattuk, merre járnak, hiszen a levelek rezdülése lehetett miattuk is, de talán csak a szél... és az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet.
De így gondolok azokra, akik most elmentek. Remélem, békésen és boldogan mentek, azzal a gondolattal, hogy megtaláltak egy egészen váratlan kiutat az univerzum mérhetetlen zártságából és predesztináltságából. Remélem, hogy tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy sokan szerették őket, és most nagyon hiányoznak nekik, nekünk. Legyen nekik békés, boldog utazásuk, bárhová is mentek.
Én csak az élőket sajnálom, az itt maradottakat, mert nekik tovább kell menni ezzel az emlékkel. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem nem fordul meg a fejemben időről időre. Nem azért, mert rossz életem van, hanem mert néha olyan zártnak tűnnek a lehetőségek, és ha megpróbálom visszaidézni a legutóbbi barátom szavait az öngyilkosságról, nem jut eszembe, pontosan miket mondott, csak az, ahogy mondta. Még ha nem is a feladásról és a kétségbeesésről szól, akkor is igaza volt viszont abban, hogy mégiscsak maradni kéne valamiért, fel kéne deríteni a labirintus minden ágát, hiszen olyan szép az egész és olyan jó mászkálni benne, kicsit lődörögve, kicsit céltalanul.
Úgyhogy kérlek titeket, hogy ne akarjatok meghalni. Mondanám, hogy elmúlnak a rossz időszakok és begyógyulnak a sebek, de ez annyira közhelyes és nyilvánvalóan nem applikálható minden helyzetre. Egyébként sem tudható, mennyi időnk van hátra még, lehet, hogy csak órák, napok - és én nem tudom, mit mondjak erre, mert hiába írok, nem vagyok jó a szavakkal. Csak annyi, hogy kérlek, ne haljatok meg többen így, ha lehet. Valakinek nagyon fájna, még ha nem is tűnik úgy, hogy bárkit is érdekel. Bár kénytelenek vagyunk elfogadni ezt a döntést is, de mégis...
