Általában a fenti kérdés hangzik el kulturáltabb avagy kevésbé kulturált formában, ha netán arra vetemedek, hogy felhozzam ezt a témát egy társaságban. Néha már ahhoz is nagy bátorság kell, hogy egy csapat politikáról meg miegymásról vitatkozó, nagyokos hímnemű között egyáltalán meg merjen szólalni az ember lánya... És ugyebár ez egy csöppet humorosnak szánt, de alapvetően mégis feminista blog - na, az meg már mindennek a teteje, hogy egy fehércseléd még az interneten terjessze a lázító irományait, hát hová jut így a világ? ... Meg kell azonban jegyeznem, az utóbbi időben igencsak megértő és értelmes férfitársaságokba csöppentem bele, bár lehet, hogy ez a bősz egyetértés csak a miniszoknyámnak vagy a kivágott felsőmnek szólt (esetleg az acélbetétes bakancsomnak). Mindenesetre legalább már az kiderült, hogy nem minden férfinél okoz azonnali merevedési zavart az, ha esetleg hangoztatni merem a véleményemet és kiállok mellette.

Na de akkor, mi is az a feminizmus? Hogy igázzuk le meg irtsuk ki a férfiakat, meg hogy ne kelljen melltartót hordani? Komolyan vannak, akik képesek ilyeneket kérdezni, és ami még rosszabb, hogy komolyan is gondolják. Az, aki ilyen szinten tájékozott, általában a magyarázat előtt egy szolid pofánröhögést is kap tőlem bónuszba. Elmondhatnám azt is, hogy a nő társadalmi szerepének változásai, amiért nekünk sokszor keményen meg kellett küzdeni, nagyobb lépéseket mutat, mint a férfitársadalom (hiú módon "emberiség" néven illetett), a történelem során felmutatott fejlődése. Azonban ne felejtsük el, hogy egy igazi feminista számára a férfi nem ellenség, hanem egyenlő partner. Tehát, ha valaki mégis megkérdezi tőlem, hogy akkor mi is az a feminizmus, két idézettel szoktam válaszolni: "A feminizmus az a radikális eszme, mely szerint a nők emberek" (C. Kramarae & P. Treichler), illetve: "az emberek akkor neveznek feministának, amikor olyan érzéseket fejezek ki, amelyek megkülönböztetnek egy lábtörlőtől" (Rebecca West). Ezzel aztán jól elkönyvelnek okoskodó bölcsész libának, és a hátam mögött jól megdumálják, hogy "szúrnának-e", én meg odébbállok és keresek magamnak egy kevésbé műveletlen hímneműt.
Nem értek egyet a radikális dolgokkal, azok soha nem vezettek semmi jóra. Ahogy minden eszmének, úgy a feminizmusnak is vannak különböző irányzatai: ahogy Lenin és Trockij is szembekerültek, vagy a spanyol polgárháborúban a kommunista pártok, az anarchista párt és a POUM nevű baloldali csoport is egymás ellen harcoltak, úgy a feminizmuson belül is észlelhetőek egymással akár kibékíthetetlen vélemények. Ennek részleteit most nem taglalnám, mert Antoni Rita már ezt megtette ebben a cikkben: http://nokert.hu/index.php/feminizmus/a-feminizmus-iranyzatai/521-a-feminizmus-iranyzatai-vazlatos-attekintes
Bár közhely, de mégis igaz, hogy az emberek hajlamosak ítéletet mondani olyasmiről, amiről valójában semmi fogalmuk nincsen, csak sztereotípiákat hallanak és ezeket akarva-akaratlan átveszik. Aztán nagy pofával hangoztatják, mert kevésbé ciki nekik ez, mint azt mondani: "Bocsi, ehhez én nem értek, nem tudok róla semmit". Pedig egy értelmes ember inkább bevallja a hiányosságait, minthogy hülyeségekről kezdjen el beszélni.

Nos, miután elmagyaráztam, hogy mi is az a feminizmus, akkor jön a magasztos kérdés: "Hádde minek, há má egyenlőség van nem? Na csináljál má nekem egy szendvicset inkább." Az ilyenek elfelejtik, hogy honnan jöttek, vagy nem tudom, de ha nekem fiam lesz és engem néz majd háztartási gépnek meg szendvicsautomatának, igencsak fejbeverem a sodrófával (vagy ami épp kéznél van). Igen, az anyák hibája is, ha ilyen a fiuk. A lányok hibája is, ha a pasijuk túlzottan el van kényeztetve. De nem lehet mindent másokra fogni - egy felnőtt embernek, nemtől függetlenül, a saját döntése kell, hogy legyen minden, amit tesz. Az is, hogy ő milyenné válik.
De térjünk vissza az eredeti kérdésre: tehát mire is jó a feminizmus? Vagy mi lenne a célja, leginkább? Mindig úgy meg tudok lepődni, hogy egyébként abszolút értelmes, toleráns emberek bambán elmennek a nőket ért millió atrocitás mellett. Fogalmuk sincs például, hogy hány nő szenved el és milyen bántalmazást: csak az EU-ban a nők 20%-át megerőszakolják, másik 20%-át pedig megkísérlik megerőszakolni. 30-50%-ben szenvedünk el szexuális zaklatást a munkahelyen, 20%-unkat zaklatják gyermekként (főleg rokonok, ismerősök). Évente 500.000 (nem gépeltem el, ennyi) prostituáltat adnak el csak az EU-ba, ebből több ezer magyar nő. (Még több megdöbbentő adat itt: http://nokjoga.hu/alapinformaciok/statisztikak) És akkor még nem beszéltünk üvegplafon-effektusról (vagyis, hogy a nők kevesebb eséllyel tölthetnek be vezetői pozíciót), a parlamenti képviselők nem szerinti arányairól, a Kínában zajló nemi népirtásról, az afrikai szexuális csonkításokról, meg az arab országokban élő nők helyzetéről sem...
De ha valaki kíváncsi, milyen érzés itt, Magyarországon nőnek lenni, menjen el feszülős nadrágban és kigombolt felsőben egy melegbárba. Az első lépés az egyenlőség felé a megértés. Talán a férfitársadalom egészének azt kéne megértenie, hogy a normális élethez nem macsókra és odaadó nőkre van szükség, hanem egyensúlyra, és ezt a legnehezebb elérni és fenntartani. Azt is el kell fogadni, hogy nem feltétlenül van szükség mindehhez a hagyományos értelemben vett nemi szerepek megtartására - egy férfi nem a fizikai erejétől, sem a szellemi fölényétől nem lesz férfias. Hallottam például olyan esetekről, hogy egy kapcsolatban a lány kézilabdás volt, a fiú pedig egy nyeszlett bölcsész. Ha az utcán beszólt nekik valaki, a lány intézte el... Engem sem zavar az ilyesmi, a férfiasság és a nőiesség nem arról szól, hogy apa újságot olvas, anya pedig főz. Egy férfi kötényben, fakanállal is férfi, egy nő pedig kamionsofőrként is nő, mivel biológiailag azok vagyunk, nem kell ezt így túlvariálni, basszus!