Valahol mindigis tudtam, hogy országunk vezetői titokban mocskos kis hímsoviniszták, akiket cseppet sem zavar az, hogy miközben ők különböző testrészeiket vakargatva unatkoznak a Parlamentben, valahol egy nőt agyonver a kedves férjura. De persze, azért európai ország vagyunk, fene nagy esélyegyenlőséggel meg fittyfenével - nagyjából annyira, mint amennyire a francia forradalom Liberté, Égalité, Fraternité jelszava is vonatkozott mindenkire, éppen csak a nőkre nem. Európa szívében körülvesz minket a szexizmus. Szinte naponta tapasztalom ezt én, és más nők is mindenütt: a munkahelyen, a szórakozóhelyeken, az utcán. Ha elmegyek egy buliba, és valaki váratlanul elkezd fogdosni, én pedig pofon vágom, még ő van felháborodva. A fészbúkot bizonyos csökkent értelmi szintű, hímnemű ismerőseim naponta árasztják el a "női logika" című posztokkal - nyilván mert műveltség hiányában nem tudnak arról, mi mindent köszönhetünk olyan tudósoknak, akik történetesen nők voltak.
Hogy jönnek ahhoz az állítólag választott vezetőink, hogy gyakorlatilag hivatalosan is deklarálják, hogy Magyarországon egy nő gyakorlatilag nem más, mint szaporítószerv, meg háztartási gép? Ennyibe nézik vajon a saját feleségüket, édesanyjukat is? Talán elfelejtették, hogy az első dolog, amit életükben tettek, az volt, hogy átpréselték magukat egy vaginán? Nos, ha így van, nekem ők nem a vezetőim, nem képviselnek engem, sem azt a pár millió másik nőt, akik ebben az országban élnek. Illetve nem képviselik azt a (remélhetőleg szintén számos) férfit sem, akik a nőkre társként, partnerként, emberként tekintenek. Mert egy igazi férfi nem fél az egyenlőségtől, nincs szüksége házi rabszolgára, hanem társat akar. Hiszen (a közhiedelemmel ellentétben) mi sem gyűlöljük a férfiakat - azokat a felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő hímsovinisztákat gyűlöljük, akik nem méltóak a férfi névre.
De mit tehetünk? Adjátok át az üzenetemet mindenkinek, akit illet:
Kedves Nőtársaim, kedves Férfiak!
Egyenlőséget akarunk és nem egyformaságot!
Nem vagyunk sem szaporítószervek, sem háztartási gépek! Emberek vagyunk, kezeljenek minket ehhez méltóan!
A testünk a miénk, nem az államé, nem a férjünké és nem is a családé!
A sorsunk a miénk, csak nekünk van jogunk dönteni róla!
Nem ismerünk el olyan vezetőket, akik közömbösek a problémáink iránt, és akik nem vesznek minket embeszámba!
Szeressük magunkat, szeressük egymást! Most nem számít semmi, csak az, hogy az évezredes elnyomás után kiharcolt jogainkat el akarják venni tőlünk. Mi ezt nem hagyhatjuk! Tegyük félre a nézeteltéréseket és fogjunk össze a közös célért!
