(A képernyőn megjelenik egy farmernadrágos, melltartót láthatóan nem viselő hölgy smink nélkül, kezében egy üveg sörrel, majd bájosan mosolyogva a következő szöveget adja elő:)
Kedves nőtársaim! Ez itt, bármilyen bizarrul hangzik is, egy radikális feminista főzőműsor. Illőnek tartanám megjegyezni, hogy egy igazi radikális feminista nem főz, mert az olyan, mintha Obamának elnöki teendői után még gyapotot kéne szednie. Egy igazi, büszke nő a férfi rabszolgáival végezteti a házimunkát, és közben örül, hogy nem az ő arcába fröcsköl a forró olaj. Mérsékeltebbek megelégszenek azzal, ha a férfi naponta gondoskodik élelemről és ő pucolja ki a vécét. Ám még így is előfordulhat, hogy vészhelyzet alakul ki, és kénytelenek vagyunk magunknak főzni valamit. Erre az esetre megosztok önökkel egy remek kis receptet, mégpedig a milánói makaróniét.
Először is, menjünk el a boltba (férfit ne küldjünk, mert eltéved és a kommandósoknak kell előkeríteni a söröspult alól). Vásároljunk be a következő lista szerint: spagettitészta, olivaolaj, darált hús, indokolatlan horribilis mennyiségű zöldség (paradicsom mindenképpen, de lehet mellé gomba, olivabogyó, vagy bármi, amit szeretünk), valamint hagyma, fokhagyma, olasz fűszerek, főzőtejszín, sajt, tetszőleges típusú alkohol és dohányáru. Ha tudjuk, hogy a pasink is enni fog belőle, zsírszegény és fogyókúrás termékeket vásároljunk, hogy vigyázhassunk az alakjára. Hadd érezze a gondoskodást.
Extra tipp: soha, semmilyen körülmények között ne vegyünk ehhez az ételhez ecetes gombakonzervet. Semmiképp se. Tényleg ne.
Ezután menjünk haza, igyunk egy keveset az imént vásárolt szeszből, majd tegyünk fel visítozós feminista pánkzenét. Ezután pucoljuk meg és vágjuk fel a hagymát meg a paradicsomokat kicsi kockákra - ha nincs kedvünk tökölni, jó a konzerv is, bár ahhoz több tejszín, némi víz és sokkal több fűszer fog kelleni. Öntsünk egy nagyobbacska serpenyőbe olvivaolajat, és hajintsuk bele a hagymát először, aztán a húst (vagy gombát, stb-t) is. Vigyázzunk, hogy le ne égjen, ha mégis leég, káromkodjunk és rendeljünk pizzát. Mivel a főzés során a konyhában rendkívül meleg lesz, gondoskodjunk a megfelelő mértékű folyadékbevitelről sör formájában. A fokhagymát pucoljuk meg, és lereszelve vagy összenyomva hajintsuk bele, majd túrjuk bele a paradicsomot is. Ezután marokszámra hintsük meg fűszerrel. Jaj, b****meg, a só kimaradt. Pótoljuk, majd gyújtsunk rá a nagy ijedtségre.
Miután az a rühes paradicsom állagában kezd hasonlítani a szószra, jöjjönk rá arra is, hogy a tésztát eddig még nem tettük fel. Káromkodjunk, majd forraljunk vizet egy nagy edényben. Dobáljuk bele a tésztát, meg tegyünk bele pár csepp olajat, hogy össze ne ragadjon az a szar. A paradicsomos cucchoz adjunk kevéske tejszínt, hogy krémesebb legyen. Kóstolgassuk a szószt, ellenőrizzük a tésztát, és ha már olyan puha, mint a szomszéd bácsi... bicepsze, zárjuk el a gázt és szűrjük le. Ügyeljünk, hogy le ne forrázzuk magunkat. Legbiztonságosabb, ha valaki más csinálja meg helyettünk, vagy ha erre nincs lehetőség, próbáljuk meg a szűrővel egyszerűen kikanalazni a léből a tésztát. Trógerül néz ki, az biztos, de legalább nem öntjük magunkra a forró vizet.
Ha idáig sikerült eljutni, örömünkben igyunk tovább, majd reszeljünk le egy adag sajtot és tálaljunk. Magunknak tányérba az asztalon, a pasiknak, ha mégis bátorkodnának kérni belőle, kutyatálba a lábunkhoz.
Ennyi mára, jó étvágyat, és semmiképpen ne feledjük: egy igazi nő nem mosogat! Pápá! (Egészségünkre.)
