nagyibugyi

Tisztelt Olvasók! Elsősorban fontosnak tartom leszögezni, hogy blogom a marslakóknak szól. Ők itt vannak közöttünk, és irodalomtudósoknak meg egyszerű középiskolai matematikatanároknak álcázzák magukat, ám a beillszkedéssel még szemmel láthatólag problémáik vannak. Ezzel a bloggal nekik próbálok segíteni, hogy megértsék a homo sapiens sapiens címmel felmagasztalt lények bonyolult társadalmát.

Búcsúlevél

2014.11.13. 23:49

szerző: nagyibugyi

Na, hogy is kezdjem... szóval, most egy ideig nem lesz poszt. Vagy lehet, hogy soha többet nem lesz. Már úgysem olvasnának sokan, meg én is meguntam, hogy ugyanúgy ismételgessem magamat.

Kifogyott a harag, mint az üzemanyag, vagy lehet, hogy átalakult. Eddig a szavaimmal próbáltam felvenni a harcot az ellen, ami nem tetszik, mostmár az egész életemmel.

Meguntam a viccelődést, a hőbörgést, ezt a stílusú írást. Persze fontos volt, meg jó lesz majd évek múlva visszanézni, és hát változtam is, meg nem is - egy biztos, a konvenciókhoz nem kerültem közelebb, úgyhogy nem kell aggódni, nem fogom szembeköpni az egykori önmagamat a továbbiakban sem.

Úgy gondolom, hogy mi mind egyfajta önkeresésben létezünk, és a patriarchális rendszer mindannyiunkat egyformán hátráltat ebben. Egy tanácsom van mindössze a boldog élethez, nőknek és férfiaknak egyaránt: tiszta szívből le kell szarni az egészet.

Az életem mondhatni romokban, kb. semmi nem alakul úgy, ahogy szeretném, semmi bizonyosságom nincs a jövőre nézve. És mégis, ez egy nagyon boldog időszak a számomra. Így vagy úgy, eltűnnek mellőlem azok az emberek, akik hátráltatnak vagy akiknek nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok. És igazából értük nem is kár.

Persze, fejlődni, változni mindig kell, nem szabad megszokásból ragaszkodni tulajdonságokhoz, azaz igazából semmihez. A nyomás mindig megmarad, hogy váljunk valamilyenné, mondjuk nőként hosszúhajú, vékony, divatos, alárendelt, odaadó stb. emberré. Ezért aztán gyorsan le is vágattam a hajam rövidre és befestettem zöldre. Persze voltak, akik rinyáltak miatta, de igazából most érzem először azt, hogy nemcsak pofázok a választás meg az önkifejezés szabadságáról.

Úgy fest továbbá, hogy el kell hagynom a hazámat. Bölcsész vagyok és még lány is... aki egyedülálló (és élvezi), irtózik az elköteleződéstől és nem tervez családot. (Legalábbis az elkövetkezendő 5 év során biztosan nem.) Itt nem terem nekem babér. A világ nagy, én meg kicsi vagyok, idő kell, hogy megtaláljam a helyemet benne. Igazából nem nagyon aggódom, lesz, ami lesz. És nem hiszem, hogy örökre megyek. Csak megpróbálok felkészülni arra, hogy jobb hellyé tegyem ezt az országot.

Legyetek jók, olvassatok rendes feminista cikkeket. Már a harmadik hullámát éljük a mozgalomnak, amelynek legfőbb célja, hogy senki ne legyen kirekesztve. Mindennap tegyetek valamit az egyenlőségért! Menjetek el tüntetni, ne szavazzatok szexista politikusokra, oltsátok be a hímsovén haverotokat, vágjatok pofán minden szexuális zaklatót! Figyeljétek érzékenyen a társadalmi problémákat. A kis dolgok is számítanak.

Hallgassátok meg Amanda Palmert. Vagy Emma Watsont.

Legyetek kedvesek az emberekhez. Segítsetek az időseknek cipelni a csomagjukat, és mosogassatok el otthon, ha az anyukátok/barátnőtök/lakótársatok fáradt.

Ne higgyetek el mindent, amit hallotok. A kritikai gondolkodás a legfontosabb. Nekem sem kell hinnetek, hiszen nagyon sok mindent, amit itt leírtam, már egyáltalán nem gondolok komolyan. De mindegy is, az attitűd az, ami számít!

Mosolyogjatok sokat. Egy ilyen szürke, depressziós világban már az is egy hatalmas lázadás.

Életem további alakulását, illetve művészeti jellegű tevékenységeimet követhetitek az új, merőben más blogomon: annaslaughterer.blogspot.hu

1 komment

Mivel sehol nem találtam kellően kimerítő és konkrétumokba is belemenő cikket a témában, gondoltam, a saját sokéves tapasztalatomból merítve felvilágosítom már a népet, mert valakinek ezt is meg kell. Sok barátom/ismerősöm érdeklődött már nálam ebben a témában, úgyhogy miért is ne funkcionálhatna ez a bejegyzés egyfajta gyakran intézett kérdések rovatként?

Én 18 éves korom előtt nem voltam rászorulva ezekre a módszerekre, merthogy tiniként se voltam hülye, tudtam, hogy a szexhez nem árt egy megfelelő partner is, és lássuk be, a kis csöves pankok, akikkel akkoriban kavartam, nem igazán tartoztak ebbe a kategóriába (de tök jó, hogy türelmesek és megértőek voltak).

Az első cucc, ami tesztelésre került, az nyilván az óvszer - régen volt, de csak annyit tudok mondani, hogy nekem sose szakadt ki, és vannak barátnőim, akik tök régóta használják. Tapasztalatom az, hogy az ilyen gyöngyözött meg bordázott modellek szart sem érnek, hiába van ráírva, hogy "for her pleasure", a nő ebből semmit nem érez (cáfoljatok meg, ha ti igen). Viszont mivel legalább annyira idegenkedem tőle, mint a pasik, tuti, hogy az ő igényeiket is szem előtt tartva az extra vékony fajtát választom. Mi, lányok, hajlamosabbak vagyunk azt hinni, hogy az óvszer vásárlása a pasik feladata, de én személy szerint ebben nem hiszek. Egyrészt abból a nyilvánvaló okból kifolyólag, hogyha megfontoljuk, hogy kinek nagyobb szívás a nem kívánt terhesség, másrészt meg a szex az valamiféle közösségről szól, akkor is, ha egyéjszakás kaland: nincs olyan, hogy valakinek ez vagy az a feladata lenne, közös beleegyezés kell, közös öröm, és közös felkészültség. Mindenki ad bele valamit, ha csak az egyik fél tesz bele, akkor az egész el van cseszve... (Ez arra is vonatkozik, hogy igen, a lányok is lehetnek aktívak az ágyban.)

Az óvszerrel az van még, hogy állítólag baromira nem szexi és drága is. Hát, igazából szerintem nem néz ki bénán, oké, lehet nem lenne muszáj mikiegeres vagy csubakkás, esetleg penészzöld darabokat használni... Külön jó, ha síkosítottat vagy spermicideset vesztek, annak van értelme. Ha meg mindenképp fullextrás kívánságok vannak, akkor jöhet az ízesített, mert annak legalább nincs annyira kellemetlen szaga, mint a simának. (Sajnálom, hogy ilyeneket le kell írjak, de mi van, ha idetéved valaki, akinek még semmi ilyen tapasztalata nincs? Erről bezzeg nem beszél a Glamour meg a Cosmo...)
Az anyagi vonatkozásokról pedig annyit tudok írni, hogy próbáltam már kevésbé "márkás" darabokat is, és jól teljesítettek. Vagy mondjuk pl a prostik se hiszem, hogy megveszik a Durexet, maradnak a legolcsóbb fajtánál, amit a patikában lehet kapni. A szükséges teszteket ezeken is elvégzik, így nem hinném, hogy nagyobb esélye van annak, hogy szétszakad, mint egy drágább fajtánál, de azért nem árt tájékozódni.

Na de mi van akkor, ha nem jó a srácra a normál méretű óvszer? Hát akkor bizony nem árt beruházni XXL méretre, illetve szex shopokban kapható nagyobb átmérőjű darabokra, ami viszont tényleg nem olcsó. Ha rendszeres kapcsolatod van egy ilyen MrXL-el, akkor azt tudom javasolni, inkább érdemes beruházni egy Pharmatex krémre. Tudtommal ez a leghatékonyabb márka, és azért fontos, hogy krém legyen, mert a kúp elég gusztustalan módon egyszerűen habbá oldódik - ez nem saját tapasztalat, én ezt a módszert még nem próbáltam...

És most jöjjön a legfőbb téma, a fogamzásgátló tabletta. Ezzel kapcsolatban nagyon megoszlanak a vélemények, mind a neten, mind a baráti körömben egyesek nagyon ellenzik, mások inkább támogatják. Én öt és fél évig szedtem folyamatosan, úgyhogy mondhatjuk, hogy tapasztalt vagyok - nem mintha annyira rendszeres lenne a szexuális életem, többek között a rendszertelen és kb 35-37 napos ciklusom, brutális menstruációs görcseim és az enyhe akném miatt kezdtem el szedni. (Akkor mondjuk volt párkapcsolatom, de ennek végével sem hagytam abba a tablettát, hanem csak most, úgy egy hónappal ezelőtt.)

Mint mindennek, ennek is megvan az előnye és hátránya is. Előny, hogy rendezi a hormonokat és a ciklust, illetve lehet olyat is, hogyha mész egy fesztiválra, akkor úgy szeded a tablettát, hogy ne akkor jöjjön meg. (Úgy működik a dolog, hogy 3 hétig minden nap este beveszel egyet, és utána egy hétig nem szeded, ekkorra esik a menstruáció, de mivel peteérés amúgy nincs, sokkal kevésbé kellemetlen, mint egyébként lenne. Egyéb részletekről kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét...)
A bőröm egész szép lett tőle, és nem is igazán híztam, viszont a melleim nőttek egy picit. Viszont nagyon nem mindegy, milyen tablettát szed az ember, ugye nem kell mondani, hogy a magas hormontartalmú készítményeket kerüljétek? Mindemellett el kell végezni a szükséges vizsgálatokat, évente egyszer vérkép, rákszűrés - igen, ezek vérvétellel és a méhszájról történő, eléggé kellemetlen mintavétellel járnak, ami előtt érdemes bedobni legalább egy feles páleszt. Fontos, hogyha a nőgyógyász ezeket nem végzi el már akkor, mielőtt felírná a tablettát, az NAGYON GÁZ, mert lehetsz hajlamos trombózisra, és a tabletta ennek az esélyét növeli. Növeli egyébként a dohányzás is, én cigiztem a tabletta mellett, mert fiatal voltam és felelőtlen, de másnak nem javasolnám.

A negatív hatások közt emlegetik, hogy azért a mesterséges hormonoknak van hatása a szervezetre, vitatkoznak azon, hogy ez mennyire súlyos, stb. Meg itt van ugye az elhízásos mítosz is, ez is szerintem mindenkinél más és más. Egy tuti: a mai, normális tablettáktól nem szabad, hogy jelentősen elhízz vagy kiszőrösödj, és meddővé sem tesznek, valamint a gyereked sem lesz a későbbiekben teljesen degenerált. Hatalmas hátrány, hogy nem TB-támogatott a módszer, miért is lenne, hiszen fogy a magyar, úgyhogy ez súlyos összegeket emészthet fel. (Van 1-2 támogatott fajta, érdemes utánajárni.) Amúgy tipikusan feminista téma, hogy miért kell basztatni azokat a nőket, akik tablettát szednek: szeretünk szexelni, de gyereket nem akarunk, és akkor már jöhet a ribancozás.
Másik hátrány: lehetsz tőle kicsit depi is, valamint csökkentheti a libidót. Nálam ezek nem jelentkeztek egyébként.
A tabletta szedése sok alkohollal nem vezet semmi interferenciához, kivéve a baromira felelőtlen szexuális életet esetleg, de ezt az ember általában átértékeli, amikor remegve várja a HIV tesztje eredményét. Szóval alkalmi kapcsolatok esetében mégis inkább az óvszert ajánlom, csak és kizárólag a betegségek miatt.

Azt viszont senki nem mondta, micsoda szenvedés lesz, ha ezt majd abbahagyom. Időnként érdemes amúgy szünetet tartani és más fajtára váltani, de én most úgy döntöttem, hogy ez legalábbis egy jó hosszú szünet lesz. Pasim úgysincs, szóval minek szedjem, a szervezetemre meg nagyon ráfér a detox.
Most kicsivel több, mint egy hónapja kontrollálatlanul pogóznak a hormonjaim, aminek nemcsak a hisztis hangulat a hatása, bár tény, hogy az is megvan. Ilyenkor köszöntsük újra tinikori barátunkat is, az aknét, amire kenhetünk ugyan bármit, egészen váratlan helyeken és formákban fog felbukkanni testünk bármely pontján, de főleg ott, ahol a leginkább fáj és/vagy látható. (Láthatóan segít a Manna Sószappan és a Lush Dark Angels arcradírja, a Mask of Magnaminty arcpakolásuk, valamint a 3%-os hidrogén-peroxid oldat és a teafa olaj.)
A hiszti és az ingadozó hangulat mellett számolnunk kell a megugrott libidónkkal is, ami főleg azért kellemetlen, mert ezzel egy időben elkezd fájni minden olyan testrészünk, aminek köze van a női hormonokhoz. Nem hinném, hogy jót tesz a szex akkor, amikor bármely erogén zónánk akár óvatos érintése is fájdalmas üvöltést eredményez. Ilyenkor fel kell készülni, hogy otthonra is melltartót veszünk, pizsama alá is, és esténként a görcsölő hasunkat fogva bánatosan ülünk egy kád/lavór kamillateás-teafaolajos vízben.
Azt mondják, ilyenkor normális, ha nem menstruálunk egy jó ideig, úgyhogy ha van kapcsolatunk, szerezzünk be terhességi tesztet is, ha pedig nincs, akkor üljünk otthon bánatosan, és várjuk, mint a mikulást. Előfordulhat, hogy akkor, mikor úgy hisszük, na most végre megjön, kiderül, hogy mégsem. A gyógyszerész barátnőm szakvéleménye szerint a cickafark-tea rendszeres fogyasztása segíthet. (Egy másik barátnőm viszont a borra esküszik.) A brutális hangulatingadozásokra az orbáncfű-teát javaslom, ez az a növény egyébként, ami tök jó antidepresszáns, de a fogamzásgátló tabletta használata alatt kifejezetten tilos bármilyen formában a fogyasztása.
Egy másik tünet, ami nálam jelentkezett, de sehol nem láttam, az, hogy nem érzem rendesen az ízeket, vagy mindent keserűnek érzek, és hol felzabálnám az egész világot, hol rá se tudok nézni a kajára. Így tényleg mondhatjuk, hogy az életem egyetlen öröme is odaveszett. :D

Remélem, sikerült minden felmerülő kérdést megválaszolni, eloszlatni a kételyeket, satöbbi. Hogy kinek mi a jó módszer, azt mindenki döntse el magának, illetve beszélgessen el a nőgyógyászával (igen, ehhez nem árt, ha fasza nőgyógyászunk van).

Szólj hozzá!

Választási Special Edition

2014.10.12. 23:00

szerző: nagyibugyi

Mint mindig, ma is próbáltam távolmaradni a politikától, ám véletlenül sikerült a szebbjövő kampánymagazin fölött epilálni az intim testrészeimet...

További kellemes estét mindenkinek!

(És bocsi, hogy nincs róla videó.)

Szólj hozzá!

Kedves Szigetes túlélőtársammal elhatároztuk, hogy élményeinknek, tapasztalatainknak egy kisebb cikksorozatot szentelünk, mert egy csomó oldal foglalkozik ezzel a témával, de tapasztalataink szerint a legtöbbnek nem sok köze van a valósághoz. Fesztiváldivat? Most komolyan? Örülsz, ha bejutsz a zuhanyzóba...

Úgyhogy most megfázva, betegen, az ágyunkban fekve úgy döntöttünk, jófejek leszünk és megírjuk ezt a cikket. Lehet, hogy az alábbi tanácsok egy része magától értetődőnek fog tűnni, azonban biztosan lesz köztük olyasmi, amire még senki nem gondolt.
Szóval, mi az, ami szükséges egy fesztivál túléléséhez? És itt most nem arra gondolok, amikor délután lemész szépen kifestve, elbulizgatsz a meleg pulcsidban meg a kis gumicsizmádban, majd hajnaltájban hazaosonsz és alszol, zuhanyzol, majd rendes ételt eszel. Az nem fesztiválozás, hanem fapicsaság. Az igazán kemények fogják a sátrukat, és egy különösen hangos bulihely közelében felverik, majd a fesztivál végezetével hazamennek, hogy otthon aztán 3 napig aludjanak, egyenek és ne csináljanak semmi mást. Az élmény ugyanis csak így az igazi.

Lássuk tehát, hogy mik azok a trükkök, amelyek segítségével összkomfortosan átvészelhető egy, akár örökkévalóságnak tűnő fesztivál is!

1. Tök alap dolognak tűnik, de olyan sátrat vigyél, ami mindent kibír. Nagyon nem buli ugyanis a zuhogó esőben vizes hajjal arra visszaérni, hogy több a víz a sátorban, mint odakint, és a maradék száraz cuccaidnak is lőttek. Szóval érdemes indulás előtt letesztelni, mennyire strapabíró a lakosztály.
Ha nem telik fasza sátorra, várd meg a fesztivál végét, mert a külföldiek egy csomót otthagynak csak azért, mert lusták hazacipelni. Ekkor simán szert lehet tenni méregdrága, alig használt sátrakra is.
2. Olyan hálózsákot vigyél, amiben nem fagysz meg, illetve amiben előzőleg nem aludt az anyád. Ne kérdezd, miért, csak hidd el...
3. Fesztiválra hátizsákkal kell menni. Felejtsd el a gigantikus vállra akasztható utazókat, hacsak nem vagy olyan testépítő bajnok, aki nagyon szereti az extrém kihívásokat. Különösen fontos ennek a tanácsnak a megfogadása maximum 50 kilós lányoknak, akik nehezen birkóznak meg a saját testsúlyuk kétszeresét nyomó csomagok szállításával (ahhem, tömegközlekedés).
4. Mindig legyenek nálad a következő cuccok: intim törlőkendő, kézfertőtlenítő, papírzsepi, zseblámpa – kivéve, ha pasi vagy, mert akkor igazából tökmindegy az egész, oda pisilsz, ahova akarsz. (Kivéve a sátrunk körülötti területet, mert akkor agyon leszel verve.)
5. Óvszert tök felesleges vinni a fesztiválra - az egyetlen alkalom ugyanis, amikor komolyan kísértésbe esel, egy különösen izzasztó és sáros éjszaka után fog bekövetkezni, mikor borotvát már több napja nem láttál, ráadásul egy olyan sráccal, aki otthonalvós, nemrég zuhanyzott, és ha közel hajolsz, még érezheted rajta az aftershave illatát.
6. A sukár hercegnős-csillámos rózsaszín tusfürdő helyett inkább azt a fajtát válaszd, ami habzik is.
7. Soha, semmilyen körülmények között ne kenj foszforeszkáló pink akrilfestéket a bőrödre, de legfőképp a hajadba ne! (Asszem, ez valamennyi akrilfestékre vonatkozik, ám mi csak a fent említett típust próbáltuk.)
8. Fésülködés és némi szemránckrém segítségével egészen kulturált külsőt tudunk varázsolni magunknak percek alatt. A hatás tovább fokozható egy napszemüveg és egy gyors fogmosás (vagy rágó) megfelelő alkalmazásával. Azok az elképesztően igényes emberek, akik nem átallanak sminket használni, gondoskodjanak sminklemosóról is – az arctisztító kendő és a szemkörnyéklemosó akkor is jól jön, ha csak a napi koszt szeretnéd eltávolítani, mielőtt bevered a szunyát.
9. Akkora törölközőt vigyél, ami zuhanyfüggönyként is megállja a helyét – 2 nap után ugyanis nem lesz semmilyen függöny a zuhanyzóban, és a takarító srácok pont akkor fognak bemenni, mikor te épp a legintimebb testrészeidet tisztítod a tőled telhető maximális alapossággal – tehát nem bikiniben... (A "véletlenül" leszakadt zuhanyfüggönyök egyébként esőkabátként, sátorponyvaként kezdenek új életet.)
10. A jégzselé mindenre jó, többek között napégésre, rovarcsípésekre és a legelső nap után indokolatlanul tönkrement lábakra is.
11. A Visine is jó mindenre, többek között a fáradtságtól és állandó spanglifüsttől kipirosodott szemekre, de a nem megfelelő körülmények okozta pattanásokat is tök jól eltünteti.
12. A napi WC-túrát érdemes nagyobb koncertek közben megejteni, hiszen akkor nincsen nagy sor, és a nemszexi hangokat („uhh b*zmeg, de jót sz*rtam”) is tök jól elnyomja.
13. Minden ivóvíz, amire nincs ráírva, hogy nem az, ergo a WC melletti csapoknál simán be lehet tölteni az üvegeket. Továbbá a bejáratnál lehet ásványvizet cápázni a biztonsági őröktől, akik a túl sok vizet bevinni óhajtó embereket mindig megvámolják néhány üveggel.
14. Már az első nap fedezd fel, hogy hol lehet ingyen teát, levest szerezni. Mindemellett jól jöhet egy termosz és egy merülőforraló – én mondom, nincs jobb az instant levesnél!
15. Ha józanon akarsz fesztiválozni, mint ahogy mi is tettük, tök sokat spórolhatsz. Semmi gáz nincs persze az ivással sem, másnaposság esetére ajánlom az Actimel-narancslé-probiotikum kombót. Vagy a gyógysört.
16. Mindig vigyél magaddal gyógyszereket, vitaminokat, naptejet, ugyanis az EÜ-söknek általában nincs kerete arra, hogy az egyszerű problémákat kezeljék. Amit lehet, oldd meg magadnak, ha pedig nem bírod a pörgést, dobj be egy koffeintablettát!
17. Mindig egyél és aludj eleget. Aludni mondjuk nagy valószínűséggel nem éjszaka fogsz, de egy füldugó csodákra képes. A kiegyensúlyozott fesztiválmenüben pedig mindig legyen valami szénhidrát (pl. tigriscipó), valami fehérje (macisajt), valami zöldség (fürtös koktélparadicsom) és valami gyümölcs (nektarin). Figyelmeztetés: ezekre a fesztivál letelte után nagyjából 2-3 hónapig majd ránézni se bírsz.
A fesztivál területén nem érdemes kajára költeni, és minden évben többen kapnak ételmérgezést is a húsos/tejes dolgoktól, úgyhogy ha odabent vered el azt a sok pénzedet, akkor legalább ezeket mellőzd.
18. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a Szigeten alkalmanként 600 Ft-ért lehetett telefont tölteni. Persze meg lehetett kérni a büféseket is, de aztán a szomszéd srác adott nekünk egy hálózatról tölthető aksit, amivel jó sok alkalommal fel lehet tölteni a mobiltelefont – jövőre természetesen ez is a csomagba fog kerülni.
19. Tök alap dolognak tűnhet, de azt láttam, hogy csomóan nem tartják be a következő aranyszabályt: fesztiválra csak olyasmit vigyél, amit nem sajnálsz, ha tönkremegy és/vagy lába kél! Nem divatbemutató ez, persze lehet villogni vicces partyszemüvegekkel, meg világító kutyanyakörvekkel stb., de a ballagásodra kapott aranynyakláncban inkább ne gyere be pogózni...
20. Végül, de nem utolsósorban: a ruhadarabokat fontossági sorrend szerint csomagold. Tök felesleges pl. fehérneműt vinni, mert 3 nap után úgyse lesz rajtad, a bikininek, esőkabátnak, meleg pulcsinak, sálnak és legfőképp a vízálló cipőnek viszont mindig legyen helye a csomagban!

Remélhetőleg nem felejtettünk ki semmit a rengeteg fontos dolog közül :) Ha valakinek van még megszokott trükkje, ami nagyon jól jött fesztiválok/keményebb bulik során, írja meg kommentben! Mindenkinek jó szórakozást és balesetmentes bulizást kívánunk!

Szólj hozzá!

Breaking News!

2014.07.07. 21:50

szerző: nagyibugyi

Bizony, eljött a pillanat, amire mindenki várt! A nagy bejelentés! Nem, nem vagyok leszbikus, sajnos szerintem már nem is leszek az, elnézve ezt a megdöbbentő mennyiségű Calvin Klein posztert a gépemen... És nem, nem pasiztam be, szerintem ez egy olyan dolog, ami leghamarabb a nyuggerklubban fog bekövetkezni... De nem kell megijedni, ettől sokkal izgalmasabb hírem van! Pártot alapítok.

Bizony, ezen a csodás júliusi napon rájöttem, hogyha már az MKKP-t is bejegyezték, akkor nekem is van esélyem, így ezennel megalapítom a Magyar Anarchofeminista Pártot. A színünk természetesen a rózsaszín, vagy inkább a rikító magenta lesz. De nyugi, plakátra nincsen pénz, úgyhogy kampányolni úgy fogunk, hogy mindenkinek az arcára nyomunk egy rózsaszín rúzsfoltot, a kezébe meg egy anarchiás-vaginamintás zászlót és egy ingyen óvszert. Amúgy igazából annyira nem is anarchista, mint inkább reálisabb, szindikalista alappal indulnánk, aztán, ha már minden hülyét sikerült kikergetni az országból, az okosokat meg visszahozni, akkor léphetünk a magasabb szintre.

Na de elég is a rizsából, ezennel bemutatom komoly és részletesen kidolgozott programunkat!

1. A parlament átépítése! A bejáratokhoz szigorú ellenőrzési rendszer kerül, ami bizonyos IQ-szám alatt senkit nem enged be. (A konkrét korlát megállapítása még eldöntés alatt.) Az épület elé igazi nemzeti büszkeségünk, Cicciolina szobra kerül, mert róla legalább mindenki tudja, hogy kicsoda. Valamint kordonok helyett ültetünk a Kossuth Staller Ilona térre még bazinagy gyümölcsfákat, ezzel tömve be az esetleges tüntetők száját.

2. Legyen metró mindenhol! A MÁV problémáit örökre megoldja majd az egész országon átívelő új metróhálózat! És van még egy jó hírem azok számára, akiket előre depresszióssá tesz a hosszú,sötét alagutak gondolata: a metróutakat hibernációban is meg lehet majd tenni, és így senkinek nem lesz esélye az idegeskedésre, ha a metró esetleg kigyullad késik egy picit. A megállók dekorációját street artosokra bízzuk, és a nyugodt várakozás elősegítéséért mindegyikben vidám punkzene szól majd. Ez pedig az állatoknak is jó lesz, mert nem üti el őket senki.

3. Közterek elnevezése arra méltó személyekről! Nem lesz többé Tormay Cecil köz, se Gárdista Lajos tér. A problémás területek átnevezése már kormányra kerülésünk napján megkezdődik. A Moszkva teret pedig átnevezzük Colby Keller térré, és ha lesz elég pénz, a tér közepén szobrot is emelünk a névadónak. És meghívjuk a választási partira! <3

4. Sportprogramunk keretében átrendezzük a sportágak támogatását! Futballistáinkat érdemeik szerint átképezzük mosogatófiúvá illetve uránbányásszá, a stadionok helyére egyetemeket építünk, az ebből befolyt pénzből pedig olyan sportolóinkat támogatjuk, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak. (Pl. női foci, vízilabda, úszás stb.)

5. A művészet támogatása! Egy tonna pénzt szánunk arra, hogy támogassuk éhező művészeinket, akiket mindemellett szakmájuknál fogva felmentünk a vandálkodás, a közszeméremsértés és hasonló bűncselekmények alól. (Tehát ha valaki összefirkál valamit, de annak művészeti értéke van, akkor ezt nyugodtan megteheti majd, akár rendőrök jelenlétében is, vagy sétálhat pucéran az utcán.) Emellett felszabadítjuk a női mellbimbókat: ahol a férfiak lehetnek félmeztelenek, ott hadd lehessünk mi is azok. Mindemellett az Alaptörvénybe iktatjuk a művészetek örökös szabadságát, és teszünk arról is, hogy az MMA-ról mindenkinek a sportág jusson az eszébe.

6. Rendes oktatást! Köznevelés helyett érvénybe léptetjük a közokosítás programunkat, melynek során brit tudósok új találmánya segítségével emeljük az általános értelmi szintet. A szadista tornatanárokat börtönőrként alkalmazzuk tovább. A börtönök helyet cserélnek a kollégiumokkal, így végre mindenki olyan környezetben élhet, amilyet megérdemel. (Igen, a sittek 3 csillagos szállodák hazánkban, a kollégiumok jó része viszont középkori várbörtönre emlékeztet: patkányok, csótányok stb.) Az elítélteknek továbbá mindennap meg kell dolgozniuk a saját ellátásukért, például a köztisztaság növelésével, ezzel pedig rengeteg új munkahelyet teremtünk, hiszen rendeget rabszolgahajcsárra munkafelügyelőre lesz szükségünk ezáltal.

7. Reális prevenciós programokat! A Nemzeti Dohányboltok Nemzeti Szexbolttá alakítása is terveink között szerepel, hiszen csak az árukészletet kellene kicserélni, minden más megvan hozzá. Azt pedig mindenki tudja, hogy a boldog emberek kevesebbet dohányoznak. Iskolai és munkahelyi prevenciós programjainkra valódi narkósokat, detoxban dolgozókat, anonim alkoholistákat hívunk, felvilágosító programjainkra pedig prostituáltakat és pornósztárokat, hogy mindenki biztosan megtanulja, hogyan is kellene úgy szexelni, hogy a másik is érezzen belőle valamit.

8. Normális közétkeztetést! Étkezési miniszterünknek kinevezzük Gordon Ramsay-t. Nem, mintha kedvelném, de így legalább elkerülhetőnek tartom, hogy csótány kerüljön a menzai levesekbe.

9. Büntetést a bűnösöknek! Mint már említettem, a bűnelkövetőket alaposan megdolgoztatjuk, azonban emellett külön szankciókat szabunk ki bizonyos speciális bűntettek esetében. Az állatkínzókat például eladjuk kannibál törzseknek rituális célból, a szexuális bűnöket (úgymint erőszak, pedofília) elkövetőket vegyi úton kasztráljuk, az asszonyverő pedig csupán ruhadarabként létezik majd országunkban.

10. TB támogatott fogamzásgátlást! Értsd: ingyen óvszer, elérhető árú tabletták, spermicidek stb. Mindemellett a diplomájukkal elhelyezkedni nem tudók pornósztárrá, - rendezővé, - operatőrré illetve szexuális tanácsadóvá való átképzése, hiszen, ha már országunk híres valamiről, azt legalább támogassuk rendesen, ahogy kell, államilag.

11. Hungarikumok támogatása! Borászat, pálinkafőzés, Túró Rudi... Legyen kapható mindez még a szibériai kisboltokban is! És ha a jó kis ágyas cseresznyét megkóstoltatjuk a brüsszeliekkel, tuti, hogy nem kell plakátra írni, hogy tiszteletet a magyaroknak. Ha ez mégsem válik be, akkor beindítjuk a rakétaprogramot mákos guba-osztást.

12. A közvidámság emelése érdekében a hivatalokban nemzeti kocsmát létesítünk, és nemzeti himnuszunk áthangszerelését a Motörhead zenekarra bízzuk. Plusz ingyen koncertet adnak minden Augusztus 20-án a Budai Várban.

Nos, remélem, ez a program mindenkit kellőképp felcsigázott. Természetesen boldogan várunk új tagokat is pártunkba (IQ-teszteredménnyel és fényképes önéletrajzzal lehet jelentkezni), valamint nyitottak vagyunk a koalícióra a Kétfarkú Kutya Párttal (de csakis velük).
Ha valakiben pedig esetleg felmerülne a kérdés, hogy miből kívánjuk mindezt finanszírozni... Nos, jelenlegi politikusainkat katasztrófa sújtotta országokba száműzzük, ahol önkéntes segítőként dolgoznak majd, elkobzott vagyonukból pedig megvalósulhat ez a program, sőt, talán még nagyobb tervek is.

1 komment

Azt mondják, akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre. Lehet, hogy gyenge vagyok, de én nem tudom szeretni azokat az embereket, akikkel kapcsolatban csak az volt a tapasztalatom, hogy folyton visszahúztak és megbántottak - éveken keresztül viseltem a szarjaikat, hallgattam a panaszaikat, és kedves voltam velük akkor is, amikor ők bunkók voltak velem. Persze csak akkor kerestek, ha kellett valami... Hát, ennek a korszaknak vége. Azt hiszem, túlzásba vittem az önfeláldozást.

Ahogy olvasom a kommenteket a családon belüli/párkapcsolati erőszakról szóló cikkeknél, egyre világosabbá válik számomra, hogy miért is vagyok egyedülálló. Eddig épp elég olyan kapcsolatom volt, ami inkább ártott, mint használt, nem hiányzik, hogy betetézze valaki, aki ilyen ostobaságokat hajtogat: "persze, mindig kettőn áll a vásár", "az erőszakos alfahímekhez vonzódnak, hát akkor tudhatnák, hogy nem szabad őket felidegesíteni", "a férfiak is mennyit tűrnek és szenvednek, őket is veri a feleségük, erről miért nem beszél senki?", "baromi unalmas már ez a téma", "a nők át akarják venni a férfiak szerepét, ez a baj" stb.

És vajon tényleg nincs szerelem fájdalom nélkül? Eddig a legtöbb párkapcsolatomban hallgathattam a testemre, a viselkedésemre, az öltözködésemre tett negatív megjegyzéseket. Volt olyan is, akitől féltem. A legtöbben csak más csajok után sóhajtoztak - jó hangosan, hogy én is halljam. Persze, bármilyen önérzetes nő lelépne erre, igaz? Nos, az a helyzet, hogy aki már általános iskolában is megtapasztalta a "bullying" kellő mértékét, és olyan "zökkenőmentes" kamaszkora volt, mint nekem, az hajlamos elhinni, hogy örüljön, ha ennyit is kaphat. Egy csúnya és szerencsétlen lány ne reklamáljon, ha pasija csak részegen/betépve képes őt elviselni, hiszen szegény srác, így is mekkora áldozatot hoz. Legalábbis ezt mondták. Tegyem túl magam rajta? Nem, nem fogom, mert évek teltek el így az életemből. Mindig emlékezni fogok rá, és sok munkába telik majd, hogy elhiggyem, hogy létezik megaláztatás és szégyen nélküli szerelmi kapcsolat két ember között.

Sok olyat is láttam, amihez viszonyítva mindez csak semmiség. Mikor gyerek voltam, egy cigány nőt láttam a Nagyállomáson, amint a pasija cibálta a hajánál fogva. A nő csak üvöltött, elmondta neki, hogy nem megy vele haza azok után, amiket csinált vele. És csak ordította az összes történetet, hogy hogyan bántalmazta a fickó, az emberek meg álltak bamba arccal, és nem csináltak semmit. Nem tudom, mit gondoltak, attól még, hogy cigány, ő is ugyanúgy ember, neki is ugyanúgy fáj, ő is ugyanúgy nő, neki is kijár a méltóság...
Az utcánkban is volt több ilyen kapcsolat, ahol az asszony húzta a rövidebbet. Például ma is ki kellett hívni a rendőröket, akik második hívásra méltóztattak idefáradni, és utána bájcsevegni kicsit az elkövetővel. Míg megérkeztek, kint vártam a nővel, a nyakán kéznyomok, a szemei szétsírva, szakadt ruhában, mezítláb az utcán, és nem mert bemenni a házba. Úgy voltam vele, hogyha a pasi odajön és erőszakoskodni próbál, szétverem az arcát, nem érdekel, hogy 100kilós, mert nem fogok félni többet senkitől - még ha tudom is róla, hogy ha alkalma nyílna rá, talán meg is erőszakolna. Kulcsok az ujjaim közé, a kezem ökölbe...

Szóval azt mondjátok, nem nőies, ha valakinek pinája van, mégis kemény? Ne mutassunk fuck you-t a világnak? Mi lesz a következő, ne igyunk sört és ne álljunk be pogózni a koncerten? Nem vagyunk Barbi-babák, ha az kell, vegyél egyet magadnak.
Ne sírj a kocsmában az exemnek, hogy mennyire sajnálod, hogy megaláztál. Ne írogass kamu profilról, mert a tiédet letiltottam. Ne vigyorogj rám az utcán, és tegyél úgy, mintha nem beszélnél ki a hátam mögött. Ne gyere oda a buliban, és kérdezd meg, hogy mi újság. Most még lehet, hogy lehajtom a fejem és elfordulok, de eljön a nap, amikor a szemedbe nézek, hiszen nem én vagyok az, akinek szégyellnie kell magát. És ne siránkozz a nyomorult sorsodon, hogy nem kellesz senkinek és nem viszed semmire, mert magadnak csináltad! Menj csak a másik csaj után, és legyél neki lábtörlő továbbra is. Én viszont nem leszek többet senki lábtörlője.
FUCK YOU!

 

 

Csak úgy felvilágosításképp: az igazi feminizmus az elnyomottakért harcol, minden helyzetben. A háborús erőszak ellen, a pedofília ellen, a nemi erőszak ellen, a bántalmazás ellen, a rasszizmus ellen. Bármilyen korú, nemi identitású, származású, szexuális beállítottságú és hitű valaki, az öklöd szabadsága véget és az orra előtt. Tehát nem azért lesz feminista valaki, mert irigyli, hogy nincs farka és nem tud állva pisilni, hanem mert megelégelte azt, hogy az emberek egy része folyton elnyomja és testileg-lelkileg bántja a többieket. És igen, férfiak is válhatnak áldozattá, nekik is segíteni akarunk!

Továbbá szeretném leszögezni, hogy van olyan exem, aki miatt néha sírtam ugyan, de sose bántott és a mai napig nagyon-nagyon szeretem őt, még ~1600 km távolságból is! :)

Szólj hozzá!

Summertime fatness

2014.06.26. 21:52

szerző: nagyibugyi

Itt a nyár, a lányok lenge ruhákban, meg bikinikben mászkálnak, megtelnek a kocsmák és a bulihelyek, ez itt a vad mulatozás és a szenvedélyes románcok időszaka. Különösen Debrecenben, ahol az ifjú pávahímek már nyálcsorgatva várják következő áldozatukat a kemény 3 diszkó valamelyikében. (Sebaj, kocsmák terén legalább nem állunk olyan rosszul.) A lányok esténként felveszik a legcsinosabb cipőjüket, a legrövidebb szoknyájukat, bronzosítót kennek a feketére szolizott testükre, és elindulnak a csodálatos debreceni éjszakába, hogy megtalálják a nap szőke hercegét. És ott vannak még a fesztiválok, például a Campus, ami az új csodastadion árnyékában tökéletes helyre talált...

... és mivel valószínűleg minden olyan ember, akikkel nem szeretnék többé találkozni, ott fogja barátságosra inni magát, ezért inkább nem is megyek sehova. Nem, én egész nyáron itthon ülök egy halom könyv fölött, a szoli ellenére sápatag testem morzsás lepedőn pihen (mert még beágyazni is lusta vagyok), a csini cipellők kint búslakodnak a szekrényben, a bronzosító érintetlenül hever a fiókban. Tiszafüredi Nyugdíjasnap 2008 feliratú pólómban tökéletesen álcázom magam a környezetben (ágynemű). Még a halak is vádlón néznek rám... dehát most minek keljek fel, tanulni ugyebár ágyban is lehet. Meg amúgy is, nem igazán van más ágybeli tevékenységre lehetőségem, talán a nyújtózkodást kivéve.

De nem baj, eltelik majd a nyár, és talán még sokkal több is. A csajok, akik most vígan buliznak, férjhez mennek, meghíznak és levágatják a hajukat. A mostani pávafiúk sörhasat növesztenek, és vágyakozva pillantanak a strandon a 15 éves lánykák felé, próbálván leplezni azt a szomorú tényt, hogy náluk a reggeli merevedés bizony már deréktájban kezdődik. Én viszont addigra híres kutató leszek, a világ legmenőbb egyetemein tartok majd előadást, és menő professzorokkal vacsorázom majd. Lefogyok majd, és lesz pénzem nekem is loízvottyon táskára (vagy legalábbis a megtévesztésig hasonlító hamisítványra), és Calvin Klein modellekkel fogok sétálni a tengerparton. Ja, és veszek magamnak egy rózsaszín Cadillacet.

Háziállat gyanánt pedig egy rakás pávát fogok tartani... ;)

peacock.jpeg

Szólj hozzá!

A történet, amit most leírok, kereken 10 évvel ezelőtt esett meg. 14 éves voltam akkor, és épp tavaszodott. Mondhatnám azt is, hogy akkor kaptam azt a szülinapi ajándékot, ami azóta is megvan és az egyik legbecsesebb tulajdonaim közé tartozik - egy olyan emlék ez, ami a legszarabb napokon is garantáltan megnevettet.

Tehát, én akkor kezdtem belekóstolni a pasizásba, persze csak egyházi iskolás kislány szintjén, tehát a kézenfogva sétálás meg a csókolózás azok akkor még ilyen hatalmas, felfedezésre váró rejtélyek voltak. Azért nem voltam olyan ártatlan akkor sem, a pajzán humorom meg a perverz fantáziáim... áh mindegy, ez most nem fontos :D Ja, és mindemellett a punk korszakom is akkor vette kezdetét. Kaptam egy másolt kazettát, amin Ex Costa, Rózsaszín Pittbull meg tudja az ég, mik voltak, mert akkor még nem volt itthon internet meg ilyenek, az iskolában meg a szülők munkahelyén kellett az ilyeneket titokban lekalózkodni a pánkportálról. Na, de én nem ilyen ratyin nyomtam, hogy elmentem a boltba zenekaros pólót venni, hanem fogtam magam, itthon kifestettem a Karátos, akkor 500 Ft-ért kapható tornacipőt, meg vettem ruhafestéket, és kimázoltam a pólóimat mindenféle tetszetős dolgokkal. Vettem biztostűket is, mert úgy az igazi (igen, fület is szúrtam vele, a sajátomat természetesen), meg szöges karkötőt. Ezek anyáméknak baromira nem tetszettek, de hozzátenném, hogy a mai napig magamnak szúrom a fülemet és még mindig van itthon szöges karkötőm. És a 14 évesen kapott, első Dr Martens bakancsom is megvan az azóta gyűjtött másik hárommal együtt.... :)

Na, és ebben az állapotban történt, hogy találkoztam Életem Páljával. Mint mondtam, tavaszodott, nyíltak a virágok meg a fák, a levegőben a tavaszi zápor balzsamos illata terjengett, én meg mentem hazafelé az utcán, és megláttam a szomszéd utcában lakó srácot, aki szintén ment hazafelé. Azt valahonnan tudtam, hogy idősebb nálam (ez elég nyilvánvaló volt), meg azt is, hogy Palinak hívják (fogalmam sincs, honnan szereztem az infót). Neki ilyen hosszú, felnyírt haja volt, sárga fűzős bakancsot és katonai táskát és DIY anarhiáspólót viselt, és nekem elég volt ránézni ahhoz, hogy tudjam, ő az igazi. Mert hát közel is lakik, pánk is, a fene is láthatja, hogy minket az Isten is egymásnak teremtett.

Az közben kicsit zavart, hogy Pali minden héten más csajt vitt haza (mert akkor ő még a szüleivel lakott, mint én). De rendíthetetlenül igyekeztem obszerválni egy bokor mögül minden héten, hogy mikor meg hogyan megy hazafelé, és abban sem gátolt meg semmi, hogy anyám dezodorja(!!!) segítségével a tükrömre grefitizzem hatalmas betűkkel azt, hogy PALI, az a betű szigorúan anarhiajellel természetesen. Egyszóval irtózatosan szerelmes voltam és ezt nem is rejtettem véka alá. Így hát azt sem tartottam problémásnak, hogy megszólítsam őt, egyszer például utánakiabáltam az utcán, hogy: "éljenek a pankok!" - amolyan CPG-sen és lazán, amennyire egy nyolcadikos, festett tornacipős lánytól kitelhet...

Az igazi áttörést azonban barátnőim ötlete hozta meg. Egy április végi, szombati délután átjöttek megünnepelni a  14. születésnapomat. Az ajándékaim közé egy kék hajspray (tudjátok, a kimosható festék) is tartozott, amivel azonnal ki is dekoráltam mindannyiunkat. Volt nekünk továbbá, ha emlékeim nem csalnak, az én kis kezem által festett halálfejes fekete egyenpólónk is, melyet az ilyen ünnepek alkalmával kollektíve viselnünk illett. Emellett valamennyien tornacipőben és farmerben pompáztunk. Összesen heten voltunk ekkor barátnők. Kaptam mindemellé egy sárga-fekete színekkel díszített üres képkeretet is, mely rögtön gyanússá kezdett válni. A magyarázat sem maradt el: hát, ebbe belerakhatod majd a Pali képét. Na jó, de milyen képét? Hát, amit most megyünk megcsinálni.

Át is vonult a díszes kis csapat, tehát 7 darab, halálfejespólós, tornacipős, kék hajú lány (plusz az egyik csaj pasija is velünk volt), és szépen becsengettünk a szomszéd utcában található Pálházára. Pali nagymamája nyitott nekünk ajtót. Mielőtt megnyikkanhattunk volna, hogy kik vagyunk és mit akarunk, máris szívélyesen közölte velünk, hogy: "Á, sziasztok! Gyertek csak be, Palkó már vár titeket!" Mi inkább nem mentünk be, mert közben láttuk, hogy Pali atom másnapos fejjel, pucéran bámul kifele az ablakon, hogy mi a franc ez meg kik ezek :D Miután felocsúdott a sokkból (érkezésünkkor szerintem még a hortyogását is lehetett hallani), kijött, hogy fogadjon minket.
- Sziasztok.... ti kik vagytok? - köszöntött bennünket őszinte megdöbbenéssel az arcán.
- A rajongótáborod! - felelte egyik barátnőm, mire mind hatalmas röhögésben törtünk ki, melyet némelyikünk szokás szerint horkantásokkal is megtoldott imitt-amott. Hát, képzelhetitek, mi játszódott le ekkor szegény Pali fejében. Mikor felhoztuk az ötletet, hogy fényképet szeretnénk róla (ez még a régi típusú, fényképésznél előhívatós fajta volt), szegény a sokk miatt igent mondott, bepózolt egy (egyébként katasztrofálisan béna) kép erejéig, majd elmenekült angolosan távozott a helyszínről. Távozóban még lőttünk egy fotót a seggéről hátáról, majd hazamentünk, gondolom, inni. Mármint gyümölcslevet... vagy akkor már söröztünk volna? Ú, tudom, nem is, azt a kókuszlevet ittuk, ami úgy nézett ki, mint a... áh, mindegy.

Ezek után persze hónapokig nem mertem Pálházának a közelébe se menni, szegény Palinak pedig biztosan sorozatos rémálmai voltak, melyekben fényképezőgéppel felszerelt, kék hajú lányok üldözték. Később Lady Gaga is írt egy számot arról, hogy hogyan lehet a követős-leskelődős-lefotózós módszerrel bepasizni :)

 

* 10 évvel később*

Egy kulturált külsejű, rövid hajú, szakállas férfi és egy cicanadrágos fiatal nő sétálnak a napfényes utcán egy tavaszi szombat délután. Láthatóan rendkívül jókedvűek.
- Na, ez az a bokor, ami mögül kukkoltalak. - Mondja a nő. - De... Pali, figyelj már... nagyon látszik ebben a nadrágban, hogy nincs rajtam bugyi? - A férfi látványosan, mondhatni színpadiasan megvizsgálja elölről-hátulról.
- Nem, nem látszik. Miért, azt gondoltad, megszellőzteted?
- Hát, igen, ezen a szép tavaszi napon... De arra azért nem gondoltam, hogy az egész családod ott lesz...

 

 

*The End*

Szólj hozzá!

Daddy's Little Girl

2014.03.04. 23:17

szerző: nagyibugyi

A sok komoly téma után hadd beszéljek a családomról, mert szegényeket méltatlanul mellőztem a karácsonyi incidens óta. Elsősorban az apukámnak szeretném szentelni ezt a bejegyzést, több okból is. Egyrészt, mert biztosan nem olvassa el, így azt írok, amit akarok, következmények nélkül, másrészt pedig, mert be szeretném bizonyítani, hogy ő egy rendkívül mulatságos ember. Mármint, lehet, hogy úgy néz ki, mint valami rendkívül szőrös és morcos élőlény, és tényleg van, hogy megijedek tőle a sötétben, és a barátaimat is rendszerint elijeszti, de igazából sokat szoktam nevetni rajta. Lehet, hogy a viszonyunk nem mindig volt felhőtlen, mert amikor kicsi voltam, én voltam apuci kislánya, de ahogy elkezdtem felnőni, egyre kevésbé lett elégedett velem (gondoljatok bele, se szőke haj, se cukiság, barbibabák helyett hoztam sorra a pasikat, és mindennek a tetejébe bölcsész lettem). Ezenfelül a lécet is elérhetetlenül magasra rakta a tudományos eredményeivel és a műveltségével, amit én soha nem fogok tudni megütni. De azért még mindig vannak pillanatok, amikor visszavedlek apuci kicsi lányává, és olyankor mindig történik valami kedves vagy vicces dolog. Lássuk tehát, milyen apám, a tipikus fizikus!

A fizikus, mint olyan, a legtöbb emberrel ellentétben képes arra, hogy biológiai szükségleteit teljes mértékben megtagadva, kizárólag a tudománynak szentelje magát. Ez azt jelenti, hogy az ideális fizikusnejnek időnként emlékeztetnie kell őt arra, hogy ideje volna étkezni vagy nyugovóra térni, mert félő, hogy egyébként megfeledkezne róla. Az igazi fizikus igazi aviátorszemüveget is visel, kedvenc ruhadarabja a kardigán (az öltönyt és a nyakkendőt mélységesen megveti), és elmaradhatatlan kelléke a szakáll. Semmi hitlerbajusz, kecskeszakáll vagy egyéb csökevény: olyan igazi, mindenhol növő, nagy pofaszakállra kell gondolni ilyenkor, melynek szintén tudományos okai vannak: minél kevesebb borotválkozás, annál több idő marad a fizikára. (Természetesen bajusz is jár hozzá, melynek rándulása a fizikus esetében a köszönést jelenti, ezen effektust esetlegesen morgás kíséri.) Szabadidőben más tudományok olvasás útján való felderítése is engedélyezett. A fizikus legnagyobb kincse mégis a család, hiszen nélkülük valószínűleg már éhenhalt volna hiszen mit ér az élet, ha az ember nem magyarázhat az atommagról meg a radioaktivitásról óvodáskorú gyermekének? :D

Egy jó fizikus mindemellett megőrzi fittségét, és nem hagyja el magát, mint egyes kollégák, akiket már a sofőr sem enged fel a kettesvillamosra, mert hajléktalannak nézi őket. A leghatékonyabb sport egyébként a gyermeknevelés mellett (korábban a gyerek utáni futkosás, később az udvarlók utáni futás lépguskával a kézben) a kertészkedés. Tekintélyes mennyiségű botanikai szakmunka olvasása után a fizikus nekiáll figyelemreméltó növénygyűjteménye összeállításának és gondozásának, melyben élete párja ismét hathatós segítséget nyújt. Néhány példa:
- Sanyiiii! A borsót bokrosan kell vetni!
- Sanyiiii! Már megint kikapáltad a margarétát!
- Sanyiii! Mikor ülteted már el a szamócákat végre?
Ő mindezt hősiesen tűri, sőt, hősiessége csaknem a tetőfokára hág a kerti munkák során, főképp, ha felharsan a leghatalmasabb vészkiáltás ("SANYIIII!!!!IEGYBÉÉÉÉKAAAAA!!!!"), ekkor hanyatt-homlok rohan, hogy megmenthesse a gonosz szörnyetegtől (értsd: apró termetű, riadt barna varangy) rémült feleségét. Közös gyermekük mindeközben a földön fetrengve röhög, de ez szerencsére senkit nem zavar.
A fizikus sporttevékenységei közé tartozik az is, hogy megvédi territóriumát a betolakodókkal szemben. Így hát nem meglepő, ha olykor mezítláb, pizsamában, fél kezében papuccsal, seprűvel vagy más hasonló tárggyal üldözi el a kertet tömegesen feldúló (és módszeresen összeszaró) macskákat. Szerencsére két évtized után a szomszédoknak minderre már a szemük sem rebben.

A fizikusok egyébként általában véve rettentő félelmetes lények. A közember az atommagkutatás szóra máris gonoszul vigyorgó Telleredéket vizionál a helyükre, az atomerőmű vagy a radioaktivitás kifejezésekre pedig lelki szemei előtt megjelenik Paks, mint az új Csernobil, ahol a kukoricaföldeken is kétfejű Putyinok sarjadnak. (Nagyon rosszhiszeműek esetén ugyanez a kép, csak Orbán Viktorral.) Így hát, ha falusi származású gyerekekből olykor fizikus válik, és netán az új munkahelyük levelet küld nekik, a postásnéni azt automatikusan radioaktív hulladékként és/vagy potenciális nukleáris fegyverként fogja kezelni, hiszen, ha az van ráírva, hogy ATOMKI, az biztosan azt jelenti, hogy "ebből minnyá kigyün az atony!". (Ez valós történet egyébként.)

A fizikusok gyermekeinek felcseperedésük során számos nehézséggel kell szembenézniük. Például már tudják, mi az az interferencia, és miért vannak a ködkamrában azok a kis csíkok (alfa-részecskék), de nem tudnak mondjuk még írni vagy olvasni. Kedvenc játékuk az oszcilloszkóp, és babázás helyett színes szalagkábelekkel (az a szivárványos, olyan szép *_*) meg csavarhúzókkal szórakoznak. Hamarabb jártak az Atommagkutató Intézetben, mint az általános iskolájuk udvarán.
Később, ahogy nagyobbak lesznek, úgy válik a helyzet még problematikusabbá. Először az apukájuk a menetmetszővel fenyegeti az udvarlóikat, ennek köszönhetően később kezdik a szexuális életet kortársaiknál. Aztán matekfóbia tüneteit produkálják, és bölcsésznek mennek, az apukájuk pedig ettől végtelenül szomorú lesz. Végül persze a természettudományos szemléletmódjukkal pedig képtelenek asszimilálódni a fellengzős filoszok közé. Mindezeket megkoronázandó, az Atomkis portás már nem ismeri fel őket, folyton személyi igazolványt követel, csak mert mondjuk átfestették a hajukat. Végül az apukája perverzebb kollégái kellemetlen kérdéseket intéznek, ha együtt megjelennek valahol ("Ki ez a hölgy, csak nem új barátnő?").

Aztán ott vannak még a kamaszkori veszekedések is, melyek az élesen eltérő világnézetből adódnak. Ebből is szemezgettem egy párat:

1. Tinikorú, nőnemű fizikuspalánta áll a tükör előtt, és azon szomorkodik, hogy kövér, csúnya, túl alacsony, pattanásos a bőre, nyomorultul érzi magát stb. Erre belép az apuka, és a következő dörgedelmet intézi lányához:
- Hát, azért egy tíz centit nőhettél volna még!

2. Kicsit idősebb, de még mindig tinikorú, szerelmi bánattól szenvedő fizikuspalánta zokog az ágyon fekve, körülötte halmokban gyűlnek a telesírt zsebkendők. Belép az apuka, és a következő dörgedelmet intézi hozzá:
- Na most nézd meg, mit csináltál, hát ezt a sok zsebkendőt is tönkretetted!

(Ezek olyan hatékony vigasztaló szövegeknek bizonyultak, hogy még most, 10 év elteltével is könnyesre röhögöm magam rajtuk.)

Amúgy még vagy százezer oldalt tudnék írni apukámról, és mostmár tényleg rohadtul remélem, hogy sose olvassa ezt el, de végül megpróbálom összefoglalni, hogy mi is az, amiért hálás vagyok neki. Írhatnám azt, hogy sok munka árán stabil egzisztenciát teremtett, vagy, hogy nagyon menő, hogy a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, vagy azt, hogy mennyi mindent tanultam tőle, és hogy lehetőséget biztosított a továbbtanulásomra. Írhatnék nagyon sok mindent, a természettudományos szemlélet hasznáról a nyelvészetben, vagy a gyerekkori közös kirándulásokról, meg hogy sose ivott, sose bántott minket, hogy hurcolja a seggünket ide-oda kocsival akkor is, ha holtfáradt. De igazából leginkább annak örülök, hogy él, és hogy velünk...

Szólj hozzá!

"Tragikus hirtelenséggel"

2014.02.28. 11:53

szerző: nagyibugyi

Vidám dolgokról akartam írni, sok kedves, vicces történetről, és azokról az emberekről, akiket szeretek. Végül nem így lett. Persze meg lehetne próbálni viccet csinálni a halálból, de nekem ez nem megy és nem is szeretnék próbálkozni vele. A sajátommal kapcsolatban biztosan menne, de nem azokkal kapcsolatban, akikre felnéztem, akiket ismertem, akikről csak hallottam vagy ott voltak körülöttem, és sose vettem észre a létezésüket.

Ezek nem egyszerű halálok voltak. Ők önszántukból mentek el, és sosem tudjuk meg, hogy miért.

Emlékszem, egyszer Ozorán a csillagos augusztusi éjszaka közepén úgy döntöttünk, hogy bulizás helyett elmegyünk a Labirintusba. Ez egy kukoricatáblába volt belevágva, körkörösen elhajló utakkal, két vagy három lehetőséggel elágazásonként. Nem volt nálunk zseblámpa, csak valami kis világító gömb, vagy zsonglőrfelszerelés, mert egy ilyen fesztiválon egészen váratlan tárgyakat hurcol magával az ember. Szóval, a gömböcskék piros fényénél éppen csak egy-egy foltot láttunk a kukoricásból, felettünk az ezerszínű csillagok, és fogalmunk sem volt, merre megyünk. A zene maradványai visszhangoztak a völgykatlanban, az sem nyújtott hát tájékozódási pontot, de amúgy sem akartunk kijutni, csak mászkálni, menni, menni a labirintusban, amíg be nem járjuk minden ágát és el nem jutunk a végtelennek tűnő legbelső köreibe. Meg persze voltak ott más emberek is, meg bizonyos objektumok, amelyek alapján rájöhettünk, hogy harmadjára, negyedjére vagy huszadjára érünk vissza ugyanarra a helyre. Egy ilyen alkalommal, az "Albert Hoffmann Loves Beer" feliratú táblánál (ami azt jelentette, hogy az LSD-re jólesik a sör) találkoztunk két lánnyal. Szlovénok voltak, ott ültek a tábla alatt és nagyon nevettek. Ez egy keskeny kis vájat volt az érett kukoricák meg a zöld levelek között, és mi leültünk melléjük és beszélgetésbe elegyedtünk. Azt mondták, ők órák óta bolyonganak és keresik a kiutat. Aztán mondtak valamit egymásnak, amit nem értettünk, és látszott az arcukon a megvilágosodás. És akkor az egyikük felállt, kézen fogta a másikat és elindultak a táblában - mármint ott, ahol nem volt kivágva semmilyen út, szóval csak egyszerűen elindultak a kukoricák között, ahol lehetett bármi. Búcsúzóul azt kiabálták, hogy rájöttek, merre van a kiút, és nevettek. Egy pillanat múlva eltűntek a zöld szárak tengerében, és már azt sem tudhattuk, merre járnak, hiszen a levelek rezdülése lehetett miattuk is, de talán csak a szél... és az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet.

De így gondolok azokra, akik most elmentek. Remélem, békésen és boldogan mentek, azzal a gondolattal, hogy megtaláltak egy egészen váratlan kiutat az univerzum mérhetetlen zártságából és predesztináltságából. Remélem, hogy tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy sokan szerették őket, és most nagyon hiányoznak nekik, nekünk. Legyen nekik békés, boldog utazásuk, bárhová is mentek.
Én csak az élőket sajnálom, az itt maradottakat, mert nekik tovább kell menni ezzel az emlékkel. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem nem fordul meg a fejemben időről időre. Nem azért, mert rossz életem van, hanem mert néha olyan zártnak tűnnek a lehetőségek, és ha megpróbálom visszaidézni a legutóbbi barátom szavait az öngyilkosságról, nem jut eszembe, pontosan miket mondott, csak az, ahogy mondta. Még ha nem is a feladásról és a kétségbeesésről szól, akkor is igaza volt viszont abban, hogy mégiscsak maradni kéne valamiért, fel kéne deríteni a labirintus minden ágát, hiszen olyan szép az egész és olyan jó mászkálni benne, kicsit lődörögve, kicsit céltalanul.

Úgyhogy kérlek titeket, hogy ne akarjatok meghalni. Mondanám, hogy elmúlnak a rossz időszakok és begyógyulnak a sebek, de ez annyira közhelyes és nyilvánvalóan nem applikálható minden helyzetre. Egyébként sem tudható, mennyi időnk van hátra még, lehet, hogy csak órák, napok - és én nem tudom, mit mondjak erre, mert hiába írok, nem vagyok jó a szavakkal. Csak annyi, hogy kérlek, ne haljatok meg többen így, ha lehet. Valakinek nagyon fájna, még ha nem is tűnik úgy, hogy bárkit is érdekel. Bár kénytelenek vagyunk elfogadni ezt a döntést is, de mégis...

Szólj hozzá!

Megint egy vallomás

2014.02.18. 22:12

szerző: nagyibugyi

Most valami tök mást akartam írni, de ez lesz belőle...

Igazából nem akartam nagyon elvinni a blogot személyes irányba, de már úgy érzem, hogy ebből a "humoros-parodizálós-keménykedő-csajos" vonalból kihoztam mindent, sőt, kicsit túlságosan is sokat, és most úgy döntöttem, hogy ezt kissé szüneteltetem. Nem járok már el úgy bulizni, szimpla kétségbeesésből, kényszeredett magányból, mint eddig, ritkán megyek társaságba, de ha megyek, akkor azért megyek, hogy egy kis időre átérezzem azt a boldogságot, amit nem az alkohol vagy más stimulánsok okoznak. (Ja, hogy alapból így kéne? Mondd ezt annak a több száz, több ezer embernek, akik a fájdalmukat akarják enyhíteni, mondhatni bármi áron - és tudom, hogy nem megy nekik, mert nekem se ment.)

Lassan 24 leszek, és úgy érzem, már megjártam mindent, túlzásba vittem mindent, amit csak lehetett, meghallgattam több millió kifogást, elbúcsúztam százszor, új életet kezdtem ezerszer. Valahogy meg kicsit hiába, de persze nem teljesen egészen, csak épp közben mindig magamat figyeltem, hogy én hogyan változom vagy mit kéne tennem, és elfelejtettem figyelni a világot, a környezetemet. Elfelejtettem a jelenben élni, és nem találtam megoldást a problémáimra, mert bezárkóztam a saját belső világomba, a gondolataimba. Sokan csinálják ezt, a többség talán, mi vagyunk azok, akik (Neil Gaiman szavaival) örökké a saját sötét belsőnket bámuljuk. Van itt sok minden, fájdalom és a saját magunktól való félelem, meg mindenféle furcsa, erőteljes vágy. Egyre mélyebbre merülünk, és nem hiszem, hogy itt lenne különbség férfi és nő között, bár ekkor még nem vagyunk férfiak és nők sem, a nemünk azért felel, ami ezután következik: mindenféle hülye kényszercselekvéssel próbáljuk megoldani a dolgokat, amikkel magunkba fordulva szembesültünk. Én például, mint lány, kényszeresen szépítkezek, mert azt hiszem, hogy attól jobban fognak szeretni.

Végignéztem néhányszor, ahogy az emberek személyiségét eltorzítja a függőség, míg végül már semmi nem maradt abból, akit valaha annyira szerettem. Volt, hogy az idő művelte velük ugyanezt, és volt, hogy valami más. Én meg mindig az utolsó pillanatban táncoltam vissza az ilyenek elől, és végülis egész életemben mást se csináltam. Aki pengeélen táncol, az ne csodálkozzon, ha megvágja magát. De sosem estem le, bár voltak mélypontok, de soha nem adtam fel, és mostanra nagyjából megtanultam igazán táncolni. Egy napon igazán tökéletes lesz a táncom, kecses és könnyed, mintha semmi erőfeszítésbe nem kerülne. Akkor mindenki engem néz majd, és nem fogják észrevenni a régi hegeket sem, csak az, aki igazán közel jön.

Szóval baromira nem az vagyok, amilyennek tűnök a blog egyes részei alapján. Persze minél jobban fáj valami, nekem annál inkább tombol a humorom (ami most ebből a bejegyzésből eléggé kimarad). De nem, nem vagyok férfigyűlölő, nem utálok én senkit, még a sokat emlegetett exeimet sem. Végülis nem tehetek róla, hogy nem tudtak szeretni, hiszen mindent beleadtam, és szerintem ők is, tehát nem hibásak... Maximum én vagyok hibás abban, hogy hagytam magamat megalázni bizonyos helyzetekben. Be akartam bizonyítani nekik, hogy mennyit veszítettek, de nem bizonyítottam semmit, csak azt, hogy nem sikerült túllépni. De van egy másik kategória is, a volt barátaim. Ők azok, akikkel a mai napig szívesen beszélek, és a fészbukomról sincsenek letiltva (a tiltás sem haragból, csak azért, mert nincs már semmi dolgunk egymással). Néhányan közülük nagyon jó barátaim lettek, az egyik olyan srác, aki annak idején a legtöbbször megbántott, ma az egyik legbölcsebb ember, akit ismerek, és nagyon közel állunk egymáshoz. Idén lesz 10 éve, hogy megismerkedtünk, majd egyszer talán leírom, hogyan, mert az viszont vicces. :) A legutóbbi barátom pedig az első olyan volt, akire egyáltalán nem haragudtam a szakítás után se. Ez jelentős előrelépésnek minősül szerintem. Gyűlölködés nélkül elengedni valakit lehet fájdalmas, de valahol nagyon szép.

Soha senki képével nem dartsoztam egyébként. Egyszer viszont volt egy tök jó Valentin napom egy sráccal, aki egy igazi nagydarab, tarajos punk (pont az ideálom), és elmentünk együtt kocsmába. Például a tőle kapott cuccokat azóta is őrizgetem, és jó érzésem van, amikor rájuk nézek, meg azóta is nagyon szeretjük egymást, csak inkább már barátként.
Egy másik srác, akit nagyon, nagyon szerettem, nos, vele teljesen elrontottam mindent és nagyon megbántottam. Ő most egy eléggé gázos kapcsolatban van benne évek óta, és látom, hogy nem boldog. Még mindig szégyellem magam azokért a dolgokért, pedig utána osztotta az élet a büntetést nekem is elég keményen, de egy szavam sincs, mert megérdemeltem. Ő sem az az ember már, aki volt, úgyhogy vele is megszakadt minden kapcsolat, és hát igen, a mai napig rossz... A leggyönyörűbb szeme volt a világon, majdnem fekete, de többé már nem fogok tudni belenézni.

Hát, ez van. Belerokkanni se fogok lelkileg, mással is megesik, van, aki jobban bírja, és van, aki rosszabbul. Végülis annyiszor megtörtént már...

"Nem mondom, hogy nincsen élet 15 ilyen harc után,
De nem sírok már és nem érdekel már, mit mond az anyukám!"
 /Ex Costa- Gondolom/ -> ez egy punk szám, amit 14 évesen hallgattam, és azóta is imádom :)

Szóval... leveszem a maszkomat, akit érdekel, olvasson továbbra is, nem kell félni, lesznek még bőven vicces részek, hiszen velem mindig történik valami. De a szerepemet meguntam, nyilván ettől ugyanúgy feminista maradok, és bizonyos dolgokkal kapcsolatban nem változik meg a véleményem. Lesznek mindenféle bejegyzések, kritika, viselkedéstan, véleményezés, ajánlások, vallomások, vicces sztorik, amik eddig is és még sokkal több minden, szóval ami szerethető van a blogban, az javarészt megmarad. Amik nem lesznek: önsajnáltatás, megkeseredettség, sztereotípiák, általánosítások, közhelyek (vagy legalábbis igyekszem elkerülni őket). Addigis itt egy szép videó, mert, amikor a fodrászom megtudta, hogy dilidokinál voltam (igen, papírom is van róla, hogy nincs minden rendben odabent), azt mondta, hogy a pillangónak se kell pszichológus, hogy ki tudjon kelni :)

Szólj hozzá!

Azt hittétek, a nyáladzás nemzetközi, és ráadásul intézményesített napján csak búslakodni lehet az elcseszett szerelmi életünk romjai fölött? Ugyan már, meg lehet ezt oldani a teljes antihangulat (megöltemazexemet-stílusú hörgős metálszámok posztolása és egész napos masszív alkoholfogyasztás, valamint újabb fekete, szegecses ruhadarabok és kiegészítők mániákus vásárlása és a párkapcsolatban élő barátnőkkel való összeveszés) nélkül is.

Ez nem az a nap, amikor rá kell jönnünk, hogy ismét eltelt egy év, és még mindig nem sikerült egy viszonylag értelmes hímneműt összekotornunk. Nem kell lehajtott fejjel, grumpy cat-et megszégyenítő undorral az arcunkon végigvonulni az utcán (ilyenkor a legjobb sehová nem menni, legfeljebb a one billion rising-ra). Nem kell egyedül vagy tetszőleges magányos barátnővel beülni a moziba az aktuális csöpögős-sírós filmre, csak azért, hogy utána még nyomorultul érezhessük magunkat. Én a magam részéről évek óta rejtélyes módon megbetegszem február 14-ére, és azzal az emberrel töltöm ezt a különleges napot, akit a legjobban szeretek: saját magammal. Egy nap itthon, amikor nem kell semmit intéznem, azt jelenti, hogy végre foglalkozhatok a környezetemmel és magammal. Tehát: extra testápolási program, mosás, pakolás, takarítás, vasalás.

Ez egy tökéletes időszak arra, hogy megszabaduljunk az exeink emlékétől. Azokat, akik komolyan megbántottak, vagy már egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak rájuk, töröljük le a telefonunról, a fészbúkról meg a levelezőlistánkból. Szedjük le a közös fotókat mindenhonnan. Vessünk tűzre bármit, ami rájuk emlékeztet. A minap sikerült tüzet raknom a szobám közepén egy jénai tálban, mondhatni maradandó élmény volt (szerencsére nem gyújtottam fel semmit). A nagyon király cuccokat persze megtarthatjuk, hogy aztán esetleg nehéz időszakokban eladjuk a Vaterán, így megteremtve az új ruhatárunkhoz szükséges anyagi hátteret. Ha az exeink sóherek voltak, mázlink van, mert nincs mit kidobni, de jelképesen dartsozhatunk a kinyomtatott fényképével, mert az fejleszti a képességeinket és lelkileg is jót tesz. Ha valakit nem utálunk igazán, vagy meg akarjuk tartani azt a szuper teáskészletet, amit egyszer karácsonyra vett nekünk, akkor is érdemes elpakolni a tőle kapott dolgokat szem elől, mert olyan érzés rájuk nézni, mintha egy hatalmas "EZT IS ELB***TAD!" feliratú transzparenst akasztanánk ki a falra.

Egy tiszta, rendezett szobától már csak a tiszta, rendezett külső okoz nagyobb örömet. A héten érdemes elmenni fodrászhoz, manikűröshöz, szoláriumba, kondiba stb., szóval bárhová, amitől szebbnek érezhetjük magunkat, és az ajándékokon megspórolt pénzt ruhákra költhetjük. (Idén egy csokor fekete csipkecsodával leptem meg magam, meg persze némi kozmetikummal, és egész héten olyan ruhákban kajtattam a városban, hogy mindenki nagy szemekkel bámult utánam. Nem vagyok biztos benne, hogy azért, mert jól néztem ki, vagy azért, mert nem bírtam normálisan lépni a magassarkúmban, de maradjunk az első verziónál.) A legtöbb lány a párját akarja lenyűgözni az öltözködésével vagy a sminkjével, ami a világ legnagyobb tévhite. Ezért vannak azok a szerencsétlenek, akik elviszik a pasijukat vásárolni, és a próbafülkéből kilépve papagáj módjára kérdezgetik, hogy: "Na és ez? Ez tetszik?". A srác meg közben beles a függöny melletti résen a szomszéd fülkébe, ahol egy másik lány épp melltartót próbál... Minden ilyen olvasómnak üzenném a következőt: menj el, és vedd meg, ami neked tetszik. Ha a srác megkritizálja a ruhadarabot, üdvözöld benne az új meleg stylistodat. Az örökérvényű szabály: magunknak öltözködünk... a pasiknak legfeljebb vetkőzünk, és szerintem ezzel mindkét oldal meg lesz elégedve. (Olyan fiú meg pláne ne szóljon semmit, aki nem tudja megvenni a saját alsógatyáját.)

Nekünk, szingliknek ilyen problémákkal nem kell szembenéznünk. A barátnőinkkel, az anyánkkal vagy egyedül vásárolunk, és aztán vállalhatatlan zenékre rázzuk a fenekünket az új cuccainkban a tükör előtt. (Ööö... vagy nem? Én apámnak szoktam megmutatni a szerzeményeket, ő úgyis azt mondja mindenre, hogy jó :D) Úgy osztjuk be az időnket, ahogy akarjuk. Gond nélkül befalhatunk egy óriási hamburgert nagy krumplival, és kérhetünk hozzá desszertet, mert nincs, aki döbbenten és rémülten figyelje, hogy hogy fér az a sok kaja a bélünkbe. Ehetünk fokhagymalevest pálinkával estére, mert nem alszik mellettünk senki, és csak a saját holminkat kell elpakolnunk magunk után. Még egy csomó ilyen példát lehetne felhozni, de a lényeg, hogy lássuk a dolgok pozitív oldalát! Ne felejtsük el konstatálni, hogy az evolúció szabályaival ellentétben nem mi vagyunk a selejtesek: az ember az egyetlen faj ugyanis, amelynek a hímjei beérik a kevésbé vonzó nőstényekkel, mert annyira be vannak fosva attól, hogy esetleg elutasítjuk őket. Hiába, ez is bizonyítja, hogy a fajtánk megérett a teljes pusztulásra... (Remélem, ez a tudat másnak is vigasztaló lesz.)

Na, én most megyek, és megiszom a jól megérdemelt boromat, holnap pedig csajos buliba megyek, úgyhogy szükségem lesz egy kis szépítő alvásra. Boldog, és lehetőség szerint giccsmentes nyálnapot kívánok minden kedves olvasómnak!

Szólj hozzá!

A feminista szabadnapja

2014.02.07. 14:32

szerző: nagyibugyi

Igen, így van, néha én is belefáradok abba, hogy egész nap szexista tartalmak után vadásszak az interneten, majd habzó szájjal ugorjak neki (virtuálisan) a nagy nehezen felkutatott, meglepően alacsony IQ-ról tanúbizonyságot tevő hímneműek torkának. (Mert ugye nyilvánvalóan ebből áll az életem... ja, igen, meg abból, hogy nagyon sajnálom magam, amiért nincs pasim, és mert csúnya vagyok.)

De persze vannak ezek a másmilyen napok. Ilyenkor felkelek, és érzem, hogy már ebben a pillanatban elvesztettem a harcot a természet ellen. Kinyitom tehát a kis fiókomat, és előtúrok valami nagyon kicsit és nagyon csipkéset az automata erényövvel felszerelt nagyibugyik alól, aztán fél óráig kenegetem magam a tükör előtt seggpucéran valami émelyítő illatú kencével. Újabb fél óra leforgása alatt megfésülködök, közben konstatálom, hogy nagyon szép a hajam, majd felrántok egy cicanadrágot, meg egy felsőt, és kivonulok a konyhába főzni. Közben mindenféle nyálas diszkópop förmedvényeket hallgatok, amikre a mai fiatalság bulizik, a lábamra pedig kerítek egy strasszköves tűsarkút, mert 10 centivel magasabban már nem csap az arcomra a forró olaj, és amíg csak állni kell benne a tűzhely előtt, addig minimális az esélye annak is, hogy ráesek a csinos hátsó felemre.

Aztán este nézek valami vicces romantikus filmet, pakolással az arcomon, majd kilakkozom a lábkörmömet és álomba szenderülök... Másnap pedig farmerban, bakancsban, melltartó nélkül és flanelingben, újult erővel kezdem az acsarkodást a lányokra, akik magassarkút hordanak, és a srácokra, akiknek ez bejön.

Most némiképp komolyra fordítva a szót: ha valaki olvas külföldi feminista portálokat rendszeresen, és nem a magyar komondortartó politikusok nyilatkozataiból szedte össze minden tudását a feminizmusról, vagy úgy egyáltalán a nőiségről (mert hiszem, hogy ez a kettő egyébként egy és ugyanaz a dolog), az tudhatja, hogy ez az egész nem a melltartóégetésről szól, vagy arról, hogy ne fessük ki magunkat és ne hordjunk magassarkú cipőt. Annál inkább élteti a feminizmus a toleranciát embertársainkkal szemben: egy olyan nő, akinek az a vágya, hogy háziasszony és főállású anya legyen, és ezt a hivatását teljes szívvel és odaadással végzi, éppúgy lehet feminista, mint egy női űrhajós, vagy kommandós, vagy akár blogoló bölcsészhallgató. Attól még, hogy valaki megnéz egy valóságshow-t, vagy neadjisten Nicki Minajra kevergeti a salátaszószt, nem kell leírni buta libának, aki a férfiak világának kiszolgálója. Mindegy, mit csinálsz, járhatsz szoliba, kondiba, manikűröshöz, festetheted a hajad és legyantáztathatod az összes szőrödet, vagy lehetsz egy focicsapat tagja rövidre nyírt hajjal, smink nélkül, a lényeg, hogy jól érezd magad függetlenül attól, hogy mások mit mondanak. És ez a legnehezebb - függetleníteni magunkat mások véleményétől. A legtöbb nőnek ez sohasem sikerül: ők azok, akik "belekényszerülnek" egy rossz házasságba, akik olyan munkát végeznek, amit nem szeretnek, akiket kihasználnak a családtagjaik és az ismerőseik. Igen, a boldogsághoz az kell, hogy az ember baromira leszarja azt is, ha mások nem hisznek benne, kigúnyolják, piszkálják - még akkor is, ha ezek pont olyan emberek, akiket kedvel, és szeretne nekik megfelelni, sőt, igazából le akarja nyűgözni őket.
Hát, ezt köszönhetem én ennek a blognak. És jöhetnek miniszoknyás, magassarkús napok, vagy farmergatyás, tornacipős napok, ébredhetek ágyban, sátorban, matracon, napsütésre vagy esőre... ha már egy olyan lány van, aki egy kicsivel is boldogabb lett a szavaim hatására, azt mondom, megérte :)

Szólj hozzá!

Nőnek lenni...

2014.01.28. 02:13

szerző: nagyibugyi

...még nem tudom, milyen, mert sosem voltam az. Sokan azt hiszik, hogy elég hozzá két mell, egy p***, meg hogy az ember kilépjen a tinikorból. Hát, ez baromira nem igaz.

Nem is igazán szerettem a lányos dolgokat. Tiniként igyekeztem minél lehetetlenebb ruhákba bújni, fura színűre lakkoztam a körmömet, és minden hímneműt alanyi jogon hülyének néztem - volt is benne igazság, mert nagyjából 13 évesen elkezdtem szembesülni azzal, hogy a fiúknak csak a külső számít, hogy összevissza hazudnak, hogy a hátunk mögött kibeszélnek és alapjában véve rendkívül bunkók. Na persze, most mindenki jönne azzal, hogy mekkora egy férfigyűlölő vagyok, mi? Na olvassatok csak tovább szépen. Egy nagyon kedves barátom azt mondta, hogy aki nem viselkedik királylányként, az ne várjon szőke herceget - és fordítva. Nem csodálom, hogy eddig nem volt az életemben olyan férfi, akivel működőképes hosszútávú kapcsolatom lett volna, ha egyszer én sem viselkedek úgy, mint egy nő.

És aztán megtanultam, hogy mindig keménynek kell lenni, gondoskodni magamról, egy személyre főzni, megszerelni az elromlott dolgokat. Hogy nem szabad sírni, emelt fővel kell viselni a veszteségeket, a gyászt, a magányt. Megtanultam az egyedüllétet szeretni, és persze a harcaimat is magamnak kellett megvívni, mert nem védett meg senki.

Utáltam, ahogy kinézek, mert nem vagyok magas, vékony, nagy mellű, szőke, kék szemű... Bazinagy az orrom és a fülem, a hátsómról már nem is beszélve. Utáltam, hogy kényszeresen beégetem magam mások előtt, mert nem vagyok képes őszintén beszélni a gondolataimról - félek, hogy hülyének néznek. Vagy éppen okoskodónak... De teljesen mindegy, hiszen így is kígyót-békát kiabálnak rám, pedig csak egy perverz, idióta lányt látnak, aminek köze nincs ahhoz, aki vagyok. Gondolom, a blogolvasók is most csalódottak lesznek, hogy nem a szokásos kreténkedést kapják, na nem mintha sok olvasóm lenne, úgyhogy mindegy is. Ja, igen, és valahogy folyton szerencsétlennek éreztem magam, mert belül még mindig az a lapátfülű, kusza fogú, szemüveges kislány voltam, aki annyira naiv, hogy folyton gúnyt űznek belőle az osztálytársai.

A haragomat úgy dédelgettem, mint más a kedvenc háziállatát, mert nem volt más, ami segített volna túljutni a csalódásokon. Abból persze akadt bőven, hiszen aki így áll hozzá a dolgokhoz, az ne is várjon mást. És lehet, hogy 15 évesen még normális, ha az ember mindig dühös, de 23 évesen már baromira nem az.

Most meg kell tanulni nem haragudni, és féltékenység nélkül szeretni. Meg kell tanulni szeretni magamat, újra meg kell tanulni sírni. Néha gyengének is kell lenni, mert egy nő méltósága nem abból áll, hogy hisztizik, hogyha megbántják. Ennek semmi köze a méltósághoz igazából. Néha jó lenne valaki, aki megvéd. Majd egyszer, talán...


Végül itt van 2 kép arról, hogy milyen voltam, és milyen vagyok most, már csak azért, hogy ne arc nélkül hőbörögjek az interneten, mint a többi suttyó:

ullálá.JPG2014-01-04 00.45.37.jpg

3 komment

Karácsonyi katasztrófák

2013.12.24. 23:13

szerző: nagyibugyi

Na, mivel azt mondják, hogy semmi jó nincs a tévében (most őszintén, mikor van?), személyes kötelességemnek éreztem, hogy szórakoztassam a jónépet, méghozzá nem csekélyebb dologgal, mint a családi karácsonyi katasztrófák elmesélésével. Vegyétek úgy, hogy ez az ajándékom nektek, kedves olvasóim (mármint, aki nem átall Szenteste is ilyen orbitális kreténségeket olvasni).

Háttérzenének tegyetek be egy kis Motörheadet, ma van Lemmy szülinapja! (Az új albumról írt kritikám a kulter.hu-n jelent meg, ha valaki még nem olvasta volna... jó, na, kis önreklám belefér.)

Szóval, akkor elmesélem, hogyan telik nálunk a karácsony, persze a meghitt részeket gondosan kicenzúrázva, csakis a humorfaktorra összpontosítva. A készülődés a mézessütéssel kezdődik, amikor is 2-3 receptet felhasználva, már november végén, december elején kisülnek az első sütik. Vagyis, az első pár kiló. Ezeket aztán saját készítésű cukormázzal, éjjel dekoráljuk anyukámmal, egy részüknek rejtélyesen lába kél (nem tudjuk, ki eszi meg, mert mindenki bőszen tagadja), más részük barátokhoz, kollégákhoz, rokonokhoz stb. vándorol. Így aztán karácsony előtt megint sütni kell még pár adagot.

A szaloncukrot anyukám mindig jó időben megveszi, de a sunyi kis házimanók ezt is megeszik, és akárhová is rejtegetjük, dugdossuk, álcázzuk, mindig eltűnik karácsonyig az összes. A veszteség több kilónyi szaloncukor, indokolatlan horribilis összegért, mert anya mindig megveszi a "szépet a fára". Persze ennek a rejtélyes ügynek sincs köze ahhoz, hogy apukám nagyon, nagyon szereti a csokit és szerintem ebben anyukám sem marad le mögötte. Nem vicc, nekem általában csak pár szem jut. Arról, hogy hány napig bírják a cukrok a fán, már ne is beszéljünk.

A készülődés nagy része úgy zajlik, hogy anya elzavarja apát ezt meg azt megvenni, miközben ő a hatalmas családra (nagyimmal együtt négyen vagyunk) süt pár tonna bejglit, némi sós sütit (nem kell félni, ez is rejtélyes módon tűnik el), meg főz egy kis ezt-azt, ami nagyjából egy közepes méretű afrikai ország éves ellátására lenne elegendő. Mivel kaját kidobni szégyen, érthető, hogy miért lapul az a sok alakformáló nagyibugyi a szekrényem aljában...
Apukám utálja a karácsonyt, utálja az ünnepi készülődést, utálja a vásárlást és a sok embert, így aztán ilyenkor mindig sürgős elintéznivalója akad a munkahelyén. A minap is mentem volna be a városba, de a busz meg nem jött, és ott fáztam a buszmegállóban, tudjátok, ilyen fogvacogva meg minden. Látom, apám épp menekül befelé kocsival, pont a buszmegálló mellett ment el. Ránéztem nagy, ártatlan szemekkel, meg integettem is neki, gondoltam, csak bevisz. Apám rám nézett (vagy legalábbis abba az irányba), és tövig nyomta a gázt...
Nagymamám, aki egyedül él, minden évben eljön hozzánk karácsony előtt, hogy segítsen anyukámnak rendbevágni a házat, na meg persze gatyába rázni minket is. Tudni kell róla, hogy mire én kettőt lépek, addigra ő már elment a piacra, kitakarított, és megfőzte az ebédet is, szóval egy igazi pörgős partiarc, és nagyobbakat bulizik, mint én. Remélem, egy nap én is ilyen menő leszek :)
Valamennyire én is kiveszem a részemet a készülődésből, már amennyire lehetőségem nyílik a mindennapos forraltborozás és különféle karácsonyi partik közepette. Ilyenkor van az az időszak, hogy minden barátnőm hazautazik arról a helyről, ahol éppen tanul, vagy mondjuk már ráérnek, és kedvük szottyan meglátogatni. Azt nem írom le, hogyan zajlanak az ilyen csajos pizsipartik, mert attól félek, azt már a nagyibugyiblog se bírná el, inkább elmesélem, mi minden történt nálunk az utóbbi két napban.

Apukám tegnap úgy érezte, ez a megfelelő pillanat, hogy a készülőben lévő májpástétom és bejgli fölött kicserélje a páraelszívót, ami egy laza kis szerelési folyamatnak ígérkezett. Már ekkor éreztem, hogy ideje volna elhagyni a házat, és elmenőben még láttam, hogy vérzik a keze és nagyon mérges. Mikor olyan 5 órával később hazaértem, csak azt láttam, hogy egyáltalán nincs páraelszívó, így jobbnak láttam nem kérdezősködni.
A bejgliről tudni kell, hogy minden évben szarul sikerül, avas a dió, keserű a mák, rossz a tészta és majd jövőre nem sütünk, inkább veszünk valahol - de közben meg szerintem semmi baja, és abban a biztos tudatban eszem meg az összes mákosat, hogy jövőre megint ugyanez a műsor következik.
Az igazi katasztrófaáradat reggel kezdődött, mikor fény derül arra, hogy a karácsonyfadíszek (amelyeknek egyébként hihetetlen eszmei értékük van, némelyik 50 éves üvegdísz, vagy vannak népművészeti szalmadíszek, meg amiket én csináltam gyerekkoromban stb.) nincsenek a helyükön. Szüleim feltúrták az egész padlást, ami nem kicsi, meg az összes dobozt, és hát sehol nem voltak. Aztán anyának eszébe jutott, hogy járt itt az a zakkant srác, aki egy Cobra 11 feliratú talyigával gyűjti a fémhulladékot, meg minden mást, amit eladhat, és hogy apa nemrég selejtezett ki pár dolgot. Na, ezt így szépen, összerakta, mint Sherlock Holmes a bűntény szálait, és a következőképp kommentálta a helyzetet: "SANYIIIIIIIIHAODAADTADADÍSZEKETA KOBRATIZENEGYNEKÉNELVÁLOK!!!!!!!!!!", majd idegeinek nyugtatása végett kipucolta a klotyót meg a fürdőszobát (azért remélem, nem apa fogkeféjével).
Szerencsére emlékeztem, hogy a díszek kikerültek a garázsba (férfi logika szerinti rendezés), így nemsokára előkerültek, és a családi drámának is elejét vettük. Azután a karácsonyfa is beköltözött a nappaliba, igaz, a talp, amibe bele kell faragni, kicsit összetört, de sebaj, összedrótoztuk, megáll az úgy, meg aztán anya majdnem lerántotta az egészet, mert beleakadt a papucsa az égősorok kábelébe, meg az ágak is eléggé kiállnak, szóval mindenki baromira nekimegy, a fa pedig ezt több száz tűlevél hullatásával honorálja. Pont olyan, mint egy bosszús, vedlő macska, és előre érzem, hogy jövő halloweenkor is fogok még fenyőtűt találni valahol.
A holnapi ebédhez lúdlábtortát sütöttem. A meggybefőtt meglehetősen kukacos volt, és nekem már baromira elegem van a kukacokból, mert nyáron is cseresznyét meg meggyet válogattam nagymamámnál, ezek meg mindenhol ott voltak, és még a pofámba röhögtek. De sebaj, megfőve ugye már nem tudtak röhögni, de azért kihajintottam őket a sunyiba. Ha valamit épp sütök vagy főzök, a család valamennyi tagja fölém áll, és egymással ellentétes instrukciókat adnak ("Keverjed jobban!" "Nem kell keverni!" "Minek dobod ki a kukacosat, kell a fehérje!" stb.). Persze általában sikerül elzavarnom mindenkit (végülis fakanállal felfegyverkezve nem nehéz), és a mai torta is tök jól sikerült, egy kukac sincs benne, ez tuti. Viszont, amikor a tortabevonót a csomagoláson található instrukciók szerint felolvasztottam, asszem sikerült egy új, a biológia és a fizika törvényeinek egyáltalán nem engedelmeskedő életformát létrehoznom. Csokimáz helyett ugyanis egy lében úszkáló kemény trutyi alakult ki, ráadásul rettenetes szaggal. A büdös füst beterítette az egész konyhát, majd kikúszott a ház többi részébe, úgyhogy azóta is büdös van. A Trutyi pedig kimászott a lábasból, és elindult, hogy uralma alá vonja a várost, dehát ez engem nem érdekel, majd valami hiperszexualizált férfi szuperhős elintézi, én meg, mivel nő vagyok, maradok a konyhában...

Hasonló malőröktől mentes, kellemes ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak! :)

Szólj hozzá!

Év végi visszatekintés :)

2013.12.13. 16:18

szerző: nagyibugyi

Na, így a szerencsétlenség napján (szerintem mára már ért is elég, szóval most akár valami jó is jöhet) gondoltam, gyorsan összedobok egy bejegyzést az elmúlt évemről, arra az esetre, ha idén már nem érnék rá blogolni. Ez inkább személyes lesz, szóval azzal fogok kérkedni végig, hogy milyen király vagyok, és akit ez zavar, az most hagyja is abba az olvasást. ;)

A szilveszterem az eddigi legpocsékabb volt, két helyen is voltam, az egyik buliban a Mellbimbós Köcsög hódított, a másikban pedig egy srác, akiről nem szeretnék beszélni. De legalább az egyik legjobb barátnőm leöntötte az összes cuccát franciasalátával, és ezen szétröhögtem magam, főleg, mikor meglátta a zöldségdarabokat a sapkájában. Másnap reggel arra ébredtem, hogy egy megmaradt fehérbor mosolyog rám, úgyhogy nyilván nem kezdtem józanul az új évet.

Január elején publikálták a verseimet, ami elég menő, bár azóta nem mertem újabbakat küldeni, de legalább dolgozom rajtuk. Elhatároztam, hogy megpróbálom összeszedni magam az ivás-cigizés-szerelmibánat rendkívül felemelő Bermuda-háromszögéből, úgyhogy elkezdtem kevesebbet inni és eljárni. A tanulás nem ment valami jól, eléggé alulmúltam magam, és ez a szakdolgozatomon is meglátszott, de a folyamatos rehab-életérzés mellett is sikerült elvégeznem az egyetemet, és ötösre államvizsgáznom. Persze az adminisztrációs része maga volt a halál, de a lényeg, hogy egy röpke hét alatt sikerült megoldanom...

A nyár nem indult felhőtlenül, a diplomaosztóm előtti napon eltemettük nagypapámat - ez volt az első ilyen közeli találkozásom a halállal. Azt hiszem, egész jól viseltem, de bővebben ezt nem szeretném részletezni.

A cigizést is abbahagytam június elején, így már több, mint fél éve füstmentes vagyok, kevés alkoholt fogyasztok, egészségesen táplálkozom és egész elfogadható mennyiségben edzek. Ez mondjuk meg is látszik, egyik ismerősöm konstatálta, hogy szerinte 10 kilót fogytam (közben meg egyet se, csak átrendeződtek kissé a dolgok).

Felvettek mesterszakra, úgyhogy folytattam a tanulást, és egyre jobban élvezem is. Sokan a régi csapatból csúsznak egy évet, vagy alapképzés után máshol folytatják, és őket eléggé hiányolom, de az új csoportomat nagyon megszerettem, egész tűrhetően összerázódtunk így félév végére. A suli meglehetősen kemény, főleg így a vége felé, de legalább érzem, hogy dolgozok (vagyis most pont nem, mert ellustálkodtam a napot, de holnap már kénytelen leszek valamit csinálni)...

Egész évben baromira idegesített, hogy mindenki a pasizással piszkált, vagyis a szomszédasszonytól kezdve a rokonokon át minden olyan ember, akinek semmi köze nem lenne a magánéletemhez, egyfolytában azzal piszkált, hogy mikor lesz már komoly kapcsolatom, mikor megyek férjhez (WTF?) meg ilyenek. Egész évben egy darab kavarásom volt mindössze, annak se volt semmi értelme, de könyörgöm, 23 évesen hova menjek még férjhez?! :D Csak azért nem fogok összeszedni valami csövest, hogy elmondhassam, hogy nem vagyok szingli... Egyébként is már teljesen megszoktam, sőt, kezdtem élvezni az egyedüllétet. Bár, mint tudjuk, a szőke herceg fehér lovon pont az ilyen helyzetekben szokott felbukkanni... :D

Az év legjobb bulijai Pali lakásavatója, az augusztus 20-a és a halloweeni házibulim voltak, ezeken kívül nem is nagyon voltam sehol, leszámítva persze az elmaradhatatlan csajos estéket a barátnőkkel, amik 15 éves korunk óta mindig ugyanolyan csodásak. :)

Persze volt itt még mindenféle, házfelújítás, új bakancs, új kabát, új frizura, adventi naptár, borozás, teázás, kritikaírás, életem első 1,5 órás előadása, nudista strand, őrületes mértékű sütikészítés és még sok minden... De ezeket már kihagyom, az túl személyes lenne, szóval ennyit mára... :D

Minden kedves blogolvasónak boldog ünnepeket és nem túl másnaposan induló új évet kívánok! :)

2 komment

Rémségek kicsiny boltja

2013.11.25. 17:08

szerző: nagyibugyi

Na, úgy döntöttem, írok listát, MEGINT, mert abban jó vagyok. Nem másról fog szólni ez a kis gyűjtemény, hanem az olyan kis idegesítő, gonosz vackokról, amik folyamatosan mérgezik a mindennapjainkat. És, hogy ne csak kritizáljak mindig, egyszerű, semmibe nem kerülő, könnyen megvalósítható alternatívákat javasolok a hétköznapok szebbé tételére :) Kezdjük tehát a vérlázító baromságok sorát!

1. Amikor a buszon nem adják át a helyet az időseknek.
Igen, jól olvastad, egy 23 éves, tespedt seggű, halálosan lusta egyetemista lány panaszkodik erre... Az van, hogy 70 felett az ember nem megy el buszozni csak úgy, legfeljebb ha muszáj: enni kell, orvoshoz járni kell, a temető meg olyan, mint nekünk a facebook. Képzeld el, hogy mindened fáj, alig van pénzed, senki nem megy el neked kajáért és gyógyszerért, és minden barátod meg a szerelmed is meghalt már. Na, ugye, hogy nem is olyan laza nyugdíjasnak lenni? Még ha néha morcosak is és nyomják a "hátezekamaifiatalok" dumát, könnyen változik a véleményük. Elég egy mosoly meg egy segítő kéz. Beszélgetni velük meg olyan, mint egy nagyon érdekes interaktív hangoskönyv, simán megéri az átadott helyet.

2. Amikor pasik cöcögnek, cuppognak, füttyögnek és más undorító hangokat adnak egy nőre.
Ezt külföldön úgy hívják, hogy "catcalling", nálunk inkább a kutyákra asszociálnak róla - a lényeg, hogy ez NEM egy csajozós módszer. Ez arra jó, hogy kiderül belőle: a pasi egy iszonyatos trokhár csöves bunkó. Ilyenkor a finom nőiesség fegyverével kell élni, visszafordulni hozzá, bevágni az 5 éves korunk óta nem gyakorolt legvisszataszítóbb grimaszt és eltorzult, reszelős, vasorrú bábás hangon megkérdezni: "Nekem cuppogsz cukifiú?" (Biztos vagyok benne, hogy ez hatásos, csak az a helyzet, hogy nekem nem szoktak cuppogni meg füttyögni... korábban már tárgyalt okokból kifolyólag.)

3. Amikor a felnőttek hazudnak a gyerekeiknek.
...és ráadásul ilyen hatalmas idiótaságokat, teljesen ok nélkül. Példa: egyszer mentem a metróval, és ki volt festve a körmöm feketére. Egy kislány megkérdezte az anyukáját, hogy mi van a körmömmel, ő meg azt felelte, hogy biztos ráütöttem kalapáccsal. (Igen, mind a tízre, gratulálok...) Vagy, amikor meghal a kedvenc háziállat, és a szülők hoznak helyette egy másikat, és azt mondják, hogy "újraélesztették". Persze a gyerek tudni fogja, hogy valami nem stimmel és akkor tinikorban majd a kedves szülők ihatják a levét, mert vissza fogják kapni a kamuáradatot. A gyerekeket amúgy sem kell hülyének nézni, tisztában vannak egy csomó dologgal, például azzal, hogy mi az a halál, vagy a szerelem, vagy a hűtlenség. Sokszor még a szexre is rájönnek, vagy hallják valakitől, meglátják a tévében stb. Ha terelünk és kamuzunk, azzal teszünk csak igazán rosszat.

4. Amikor a felnőttek nem képesek bocsánatot kérni a gyerekektől.
Pedig fordított esetben elvárják, üvöltöznek és balhéznak, ha a gyerek "tiszteletlen" velük. Aztán csinálnak ők is valami igazságtalan hülyeséget a gyerek kárára, a gyerek erre megsértődik, ők meg mennek magyarázkodni, meg viszik neki a csokit, csak egyre nem képesek: hogy bocsánatot kérjenek. Hogy bevallják, hogy ők is néha (gyakran) elcseszik a dolgokat. A tiszteletet ők megkövetelik, de nem adják meg, mert azt hiszik, hogy a gyerek az valami alacsonyabbrendű lény (hülyének nézés level 82). Az ilyen hozzáállású embereknek nem javasolnám a családalapítást, amennyiben pedig mégis megtörtént... változni sosem késő.

5. Amikor egy párkapcsolatban az egyik fél mindig "jobban tudja".
Szegény papucs fiúk és semmibe nézett, kihasznált lányok. Vajon mi vitte rá őket, hogy egy soha le nem álló hisztigép mellett éljék a mindennapjaikat? Látok én mindenfélét, beteges féltékenységet, lelki terrort, önsajnáltatást, fenyegetőzést stb. Ezeknek az embereknek csak azért kell valaki, hogy a saját kezeletlen belső frusztrációjukat másokon töltsék ki, ahelyett, hogy szembenéznének velük. Persze a leggyávább emberek mutatják magukat a legkeményebbnek, de aztán elkezdik sajnáltatni magukat, és néha a párjuk fejéhez vágják, hogy mennyire nem tesz semmit a kapcsolatukért, vagy hogy biztosan másra vetett már szemet, netán azt, hogy hazudik. A megoldás egyszerű: baromira le kell lépni! Kár, hogy ez sajnos nem mindenkinek sikerül, így változnak át a vidám, vicces, kedves cimboráink jól idomított, engedelmes háziállattá...

6. Amikor azt hirdetik, hogy mindenkinek egyformának (vékonynak és izmosnak) kell lennie.
A sport és az egészséges életmód baromira jó dolgok, de nem biztos, hogy mindenáron rá kell erőltetni másokra. És vannak azok az emberek, akik alkatilag képtelenek a fogyásra, mert felborult mondjuk a hormonháztartásuk, vagy csak olyan alkatúak. Az egyik legidiótább tévhit, hogy azért hízik el valaki, mert egész nap csipszet meg csokit zabál a tévé előtt ülve (persze nyilván van ilyen is), és ha salátát rágcsál meg egész nap edz, akkor attól lefogy és boldogabb ember lesz belőle. Ugyanez persze fordított esetben is igaz, amikor valaki "túl vékony". Lehet, hogy komoly problémák állnak a háttérben, pl. evészavar, amit komoly trauma okozott. Nem kell sajnálkozni meg fújolni. Persze az ember legnagyobb ellensége a lustaság - vagy inkább a gyávaság, amikor nem merünk küzdeni, változni. Ettől függetlenül ismerek jópár olyan embert, akik nem tehetnek arról, hogy a testtömegindexük nem a "normál" kategóriában van és attól még ők ugyanúgy szépek, helyesek, vonzók. Igazság szerint nekem eléggé bejönnek a mackósabb pasik, hiszen egy férfinak elég, ha egy helyen kemény...

7. Amikor mindenféle eljegyzéses videót posztolnak a fészbukon - kábé kilencmillió alkalommal.
Sajnálom, nem fog meghatni, hogy valaki ismerősének a haverjának az unokaöccse megkérte a barátnője kezét. Oké, tök jó, romantikus meg minden, legyenek boldogok. De hogy az egész üzenőfal azzal legyen tele... És az sem vigasztal, hogy tolószékben ülők is tökéletes boldogságban házasodnak meg életük szerelmével, mert én meg itt vagyok evolúciós szempontból különösebb hátráltató tényező nélkül (vagy a szülőkkel élés annak számít?), és nemhogy a kezemet nem kéri meg senki, de még kutyám, macskám, sőt, egy nyomorult fikuszom sincs. Szóval leszarom mások nyáladzását, meg a naplementében, tengerparton pózolós képeket, mert egy megkeseredett vénkisasszony vagyok. Bocsi, ez van :D

8. Amikor valakinek az a hobbija, hogy másokat piszkáljon.
Azt hinnéd, ez a szindróma 80 éves kor fölött, világháborús traumák és szenilitás hatására kezdődik. Hát nem! Legtöbbször noname, tehetségtelen, ám annál önérzetesebb "művészeknél" jön elő, akár a tinédzserkor végén, a húszas évek elején. Gyakran irigység és/vagy szexuális frusztráció is közbejátszik. Ez a viselkedésmód az óvodában történő hajhúzgálás felnőttkori változatának is tekinthető, legegyszerűbben kezelni pofánröhögés+tökönrúgás kombóval lehet, bár a hideg víz vagy sörital az illető arcába való applikálása is vezethet eredményekhez. Az ő megnyilatkozásaikat soha, semmilyen körülmények között nem szabad komolyan venni, még akkor sem, ha sokan vannak és nagyon meggyőzőek. Egy előnyük mindenképp van: néhány év múlva jót lehet röhögni rajtuk, amikor hozzánk jelentkeznek álláshirdetésre.

Szólj hozzá!

Levél a Mikulásnak

2013.11.23. 00:32

szerző: nagyibugyi

Kedves Télapó!

Egész évben jó kislány voltam, leszoktam a cigiről, és nem is rúgtam be, legalábbis nem sokszor, és nem is pálinkáztam. Nem voltam nagyon gonosz a szomszédokkal, nem rugdostam meg a téósnéniket sem, és egész sokszor bementem az iskolába, mondhatni rendesen bejártam, kivéve a retorikát de az érthető szerintem. Szóval, nagyon jó voltam, nem csináltam az exeimről sem vudubabát és nem szurkáltam össze őket a kukijuknál, és nem küldettem rájuk átkot a cigányasszonyokkal, akik a nagyállomáson szoktak mászkálni. Idén is kedves voltam és önfeláldozó, és ezzel szokás szerint jól be is szoptam, de most remélem, hogy kapok vigasztalásul egy szuper ajándékot.


Nem kérek én új fejet, mert 10 éve kérem és sose kaptam. Azt se kérem, hogy fogyjak le és legyen nagyobb mellem, mert az is nagyon drága ajándék lenne. Sőt, azt se kérem, hogy ne kelljen többé aludni, és helyette olvashassak még több szakcikket a kutatásaimhoz. Azt se kérem, hogy a szomszédban lakó vén kujonnak ugorjon ki a szeme, amikor legközelebb kukkol, mikor öltözöm (pedig még új függönyt is vettünk, amin tényleg nem kéne, hogy belásson a nyomorultja). Azt se kérem, hogy legyen pasim, mert én már örülni fogok annak is, ha lesz egy kutyám, de azt most még nem kérhetek, mert a szüleimmel lakom (mekkora kemény vagyok) és ők félnek, hogy kiásná a virágokat. És szőrös lenne a ház is. Persze nem értem, hogy miért jobb az, amikor egy férfitól szőrös, na mindegy. És apukám is kiássa a virágokat véletlenül mindig...

Szóval, kedves Télapó, jó kislány voltam, és egy igazán picike, de nagyon hatásos ajándékot szeretnék: egy akkumulátoros ragasztópisztolyt. Olyan ragasztóval, ami azonnal megköt. És hogy mire kell ez nekem? Hát, mivel akkumulátoros, mindig magammal tudnám vinni, és ha valamire rányomnám a ragasztót, az azonnal összeragadna. Mondjuk a rokonok, ismerősök, szülők kollégái, haverjai, öregasszonyok, szomszédok stb. szájára is nyomhatnék egy kicsit belőle legközelebb, amikor megkérdezik, hogy: "Mi a helyzet a fiúkkal?" vagy "Nem mentél még férjhez?" "Miért nincs még barátod?" stb. (Persze ezt a problémát egy láncfűrész is megoldja, de, mint már írtam, jó kislány vagyok.) És, ha lehet, bónusz ajándéknak szeretnék hozzá egy Motörheades pólót, mert az szexi és majd bevonzza a pasikat, úgyhogy mire lejön a ragasztó, addigra nem lesz miért bepofázni.

Előre is köszönöm! Puszilom a krampuszokat! Meg a réneket is (őket különösen)!

Üdvözlettel:
Anna, aki a város szélén lakik a legtrógerebb utcában az Ordibálós Mari meg a Kukkolós Pista mellett.

Szólj hozzá!

Ó, azok a gonosz exek!

2013.11.10. 20:28

szerző: nagyibugyi

A legutóbbi bejegyzésben picikét beszóltam szegény exeimre, de gondoltam, akinek nem inge, úgysem veszi magára. Akik meg még odáig sem jutottak el... hát igen, annak már komoly oka kellett legyen, mondjuk a mindent felülmúló töketlenség. Amúgy nem haragszom én senkire, a legtöbb exemmel igyekszem baráti vagy legalábbis emberi kapcsolatot fenntartani, némelyikkel meg kifejezetten országos cimborák vagyunk. Szóval nem viselem szarul, ha dobva vagyok, főleg, hogy ebben már jelentős rutinom van, és nem is véletlenül. De gondoltam, írok egy cikket az exeimről, hogy mindenki meglássa, nem vagyok férfigyűlölő és főképp nem utálom azokat, akikhez valaha gyengéd érzelmek fűztek. A kapcsolataiból mindig sokat tanul az ember, persze vannak olyanok is, akik javíthatatlanok és egyáltalán nem alkalmasak párkapcsolatra (hogy anyukámat idézzem: "Isten óvja a férfit, aki a közeledbe merészkedik").

Az én kedves exeim, illetve jelöltjeim márpedig több szempontból is megfeleltek az álompasi kritériumának, a következőkben ezt néhány példával próbálom szemléltetni.

1. Rendkívül önzetlenek voltak és mindenüket megosztották velem. ("Kérsz sört? Igyál az enyémből.") - Mivel nekem sohasem számítottak az anyagiak, nagyon tudtam értékelni egy felesben elszívott utolsó szál cigit is. Persze ez kölcsönös volt... és szakítás után általában visszakerültek a cuccok :)

2. Ők csinálták a szendvicset. ("Van itt még kecsap, mustár, majonéz. Mit kérsz?") - Nagyon megható tud lenni egy pasi, aki van olyan udvarias, hogy mellőzi a társaságomban a "vissza a konyhába" vicceket, és nem átall hajnalban kimenni a konyhába, hogy nekem ételt készítsen. Sőt, volt, aki főzött is! (Persze főztem én is néha, röpke 3-5 óra alatt egész ehető vacsorákat tudok összedobni.)

3. Rendkívül kifinomult ízlésük volt a divat terén. ("Ezt a felsőt ezzel a szoknyával ne vedd fel többet, úgy nézel ki, mintha terhes lennél!") - És még tapintatosak is, sosem mondták ki, hogy mondjuk baromira kövérít bármelyik ruhadarab, pedig mindenki láthatja, hogy a divatérzékem nullával egyenlő.

4. Nagy figyelmet fordítottak az egészségemre. ("Nagyon idegesítő vagy, ha iszol!") - A finom célzások és megfelelő motiváció hatására szerencsére már nem iszom többé, főleg nem nyilvánosan. Mi ez, ha nem a jó irányba terelés tökéletes példája?

5. Nagy figyelmet fordítottak a helyes testkép kialakítására. ("Hát... egy kicsit mintha híztál volna, de engem nem zavar!") - Hiszen attól lesz a nő csupa-csupa önbizalom, ha tudja, hogy szeretik őt, úgy, ahogy van.

6. Beavattak a magánéletük legmélyebb zugaiba. ("Az exbarátnőmmel azért mentünk szét, mert...") - Ezeket jó tudni, azt mutatja, hogy a pasi mélységesen őszinte, így nem is számíthatunk olyan meglepetésre, hogy mondjuk több év kapcsolat után tudjuk meg, hogy valamiben hazudott. Vagy, hogy titokban egy másik csajba szerelmes.

7. Beavattak a hobbijukba. ("Na, szerintem most játszok egyet a gépen, de csak kicsit és közben figyelek rád is.") - Amúgy meg én szeretem nézni, ha valaki játszik. Legalább pontos képet kapok a reflexeiről vagy a stratégiai képességeiről. És egyikük sem volt ám játékfüggő, vagy ilyesmi! (Függőségnek általában valami menőbbet választottak.)

8. Beavattak az érzelmeikbe. ("Azt a csajt nagyon megfektetném!") - Ez az őszinteségnek olyan foka, melyről egy átlagos kapcsolatban mások álmodni sem mernek. Azt jelenti, hogy a férfi a legbensőségesebb gondolatait is megosztja a partnerével, nem is tudom, mivel érdemeltem én ezt ki.

9. Bemutattak a családjuknak, és bemutatkoztak az enyémnek. Vagy legalábbis... ("Hát, szüleim végülis tudják, hogy létezel.") - A legtöbben egyébként hősiesen prezentáltak otthon, és bemutatkoztak az őseimnek. Jobb ezt eltervezve és ruhában, mint véletlenül pucéran...

10. Volt egy szenvedélyük, amit megszállottan műveltek. ("Mégse jó a ma este, megyek a haverokhoz és betépünk.") - Szerencsére voltak ám egészségesebb szabadidős tevékenységet űző srácok is. Volt, aki sportolt, volt, aki zenélt. Ez baromi vonzó tud lenni egy pasiban, egészen addig, míg a szexuális élet rovására nem megy a dolog. (Lehet, hogy nem vagyok egy Pamela Anderson, de azért nehogy már szexibb legyen egy gitár, mint én!)

Szóval így összességében véve tök jófejek voltak az exeim, a legtöbbjükkel a mai napig beszélek, hiszen rengeteget változtam, fejlődtem nekik köszönhetően. Mostmár tudom például, hogy nincs rosszabb egy hisztis nőnél, nemtetszésemet (amennyiben jogos, ezt érdemes többször átgondolni) legcélszerűbb röviden és tömören kifejezni (pl középső ujj felmutatásával). Nekik köszönhetően tudom azt is, hogy egyébként tökéletes nő vagyok, főleg, mióta nem használom a következő kifejezéseket: "nem tudom", "semmi bajom", "nemennyémostakocsmába". Igyekszem olyan ruhákban járni, melyek nem mutatnak terhesnek, hiszen egy kapcsolatban fontos, hogy ne hozzuk kellemetlen helyzetbe a párunkat...

Egyébként (és ezt most kivételesen teljesen komolyan mondom) így visszagondolva mindig én csesztem el a kapcsolataimat. Sajnos iszonyúan hisztis vagyok, akaratos, meg anyáskodó is. Más hibáimat már levetkőztem, de bőven van még mit, és lehet, hogy ennek sose lesz vége.
Szóval arra gondoltam, talán mégis inkább kutyát kellene tartanom - ahogy ezt az egyik majdnemexem javasolta is.
És összességében senkire nem haragszom komolyan. Tudjátok, milyen az emlékezés: a jó dolgok megmaradnak, a rosszak meg idővel baromira viccesnek tűnnek.

(Persze volt alkalom rá, hogy valaki tényleg seggfej módjára viselkedett, de neki(k) még mindig azt üzenném, hogy kapják be :D)

Szólj hozzá!

A Nőstényördög visszatér

2013.11.07. 22:10

szerző: nagyibugyi

Vannak nők, akik szépnek születnek. A legtöbb nőnek azonban némi idejébe és energiájába kerül, hogy vonzónak nézzen ki. És aztán ott vagyunk mi, akiknek minden segítség kevés...

Na, hát kábé így kezdődik a kedvenc filmem, a Nőstényördög. Ha ez a film rólam szólna, akkor úgy folytatnám, hogy ott vannak azok a lányok, akiknek indokolatlanul sorozatgyilkos fejük és bokszoló orruk van (pedig esküszöm, egyszer se tört még be), képtelenek a határidők betartására és az ügyintézésre, valamint arra, hogy megkedveltessék magukat bárki mással a 70 év alattiak közül.

A fenti körülményeknek köszönhetően indokolatlanul sokat foglalkozom a külsőmmel, ami nem is lenne baj, ha ennek lenne bármi eredménye. De igazából ez azért fontos, mert egy csomó másik nőnek ez a problémája, hogy megpróbálunk valami idióta, elbaszott szépségideálnak megfelelni, ami persze nem létezik, és közben elfelejtünk boldogok lenni. Aki meg kitalál mondjuk egy másik utat, hogy ő mondjuk zenél, vagy extrémsportol, vagy bármi hasonló, arra rögtön rávetik magukat pár százan, ilyeneket vágva a fejéhez:
"A rock'n'roll nem lányoknak való! A te kezedbe fakanál kell, nem gitár!"
" Ha a motoroddal egyszer megsérülsz, utána hogy fogsz gyereket szülni?"
" Férjhez kellene már menned, vagy tán leszbikus vagy?"

Arra senki nem gondol, hogy mi van akkor, ha az ember másképp boldog, nem egy család az életcélja? Elhiszem, hogy régen még volt értelme, de hová szaporodjunk, hát el se fér már az a sok ember! Mi van akkor, ha nem akarok férjhez menni, levágatni a hajamat, minden nap mások ízléséhez igazodva főzni, koszos gatyákat mosni, teherbe esni, szülni, elhízni, megcsalva lenni, sírni, éjjel egyedül várni, veszekedni, megbocsájtani, unalmasan szexelni, külön aludni, beletörődni és elviselni, tévét nézni, szatyrokat cipelni? Elhiszem, hogy nem csak ez lehet a kimenetele a dolgoknak, de akkor miért csak ezt látom szinte mindenhol?

És vajon ki találta ki, hogy egy nő csak hosszú, szőke hajjal, nagy mellekkel, darázsderékkal és egy buta, ámde a pasikat lábtörlőként kezelő picsaként lehet szép és jó? Biztos valami papucslelkű nyomorék lehetett, de végső soron nem fontos. Vajon egy nő nem nő többé, ha kicsit ducibb, mint egy Barbi-baba? Az én anyukám is duci, méghozzá azért, mert császármetszése volt, amit nagyon csúnyán csinált meg valami doktori címet kapott hentes. Szóval most azért molett, mert engem a világra hozott, de én meg egész életemben csak piszkáltam, hogy miért nem törődik többet magával, amikor meg persze egész végig csak velünk törődött. Nem hiszem, hogy bárkinek joga lenne megmondani, hogy ki hogy legyen boldog. Ha valakinek az a jó, hogy főzzön a családnak, hármunknak hat félét, gondoskodjon rólunk, összetartson minket meg ilyesmi, az ugyanúgy tiszteletreméltó, hiszen ha valakinek ez a vágya, akkor miért ne tehetné? Ez is egy életcél, és nem mondhatjuk, hogy mennyire patriarchális, meg szexista, vagy akármi.

Az viszont fontos, hogy mindent azért kell csinálni, mert mi azt akarjuk, mi azt élvezzük, nekünk attól jobb lesz. Például az egészséges életmódot, vagy a sportolást, vagy a sminkelést, vagy bármi mást sosem szabad azért tenni, hogy másoknak jobban megfeleljünk, vagy hogy jobban szeressenek, mert nem fognak. Inkább kevésbé, és még ki is használnak a tetejébe.

Most, hogy Coelho szintű bölcsességeim véget érnek, lenne még egy üzenetem néhány exem számára, meg olyan embereknek, akikkel még odáig se jutottunk el, hogy az exeim legyenek. Én egy csodálatos nő vagyok, a ti véleményetek ebben nem számít, mert idióták és töketlen papucsok vagytok, és bekaphatjátok! De örülök, hogy megismerhettelek titeket, mert legalább van kin röhögni! Na csókszi :)

Szólj hozzá!

A minap kaptam egy kedves cimborámtól egy linket, amiben 9 olyan dolog szerepelt, amitől egy szingli lány ... hát, konkrétan kétoldali stabil agyfaszt kap - azt hiszem, ez az adekvát kifejezés. Gondoltam, gyorsba elkészítem a saját listámat. Íme:

1. "Kislányom, öltözz fel csinosan, ki tudja, kivel találkozol!" /Anya/
Nos, ami azt illeti, pontosan tudom, kivel találkozom. A bunkó postással, a buszsofőrrel, a büdös nővel a szomszéd utcából, az ezoterikus nővel ebből az utcából, egy sráccal, aki megrántana, de semmi több, és a több éve párkapcsolatban élő barátnőimmel, meg a pasijaikkal. Szeretem őket, meg minden, de... ezért minek kiöltözni? Jó az a szakadt farmer Ramones pólóval. Úgysem a külsőmért szeretnek.

2. "Szerintem a legjobb barátod szerelmes beléd!" /Barátnő/
Nem, nem szerelmes. Fehérneműben mászkálok a lakásában, belefekszem az ágyába, megeszem a kajáját, másnaposan bezárkózom a vécéjébe... Mindezt anélkül, hogy bármilyen szexuális/szerelmi jellegű szikra megjelenne. Nem fogom elhinni valakiről, aki férfiasan vállalja az érzéseit meg a véleményét, hogy titokban szerelmes belém, ha egyszer kerek perec kijelentette, hogy nem így van. Akinek meg van öccse/bátyja, az simán így viselkedik vele is, nem?

3. "Gyere el hozzánk, itt lesznek a pasim barátai, SZINGLIK! Szerintem az egyik jó lenne hozzád!" /Barátnő2/
Ha azt akarjuk elérni, hogy a barátnőnk egy szánalmas nyomorultnak érezze magát, csak dobjuk be ezt a mondatot. Garantáltan nem udvariasságból fog eljönni a partira, jól is érzi majd magát, és ha közölné, hogy az általunk számára kiszemelt hímegyed nem nyerte el a tetszését, csak tukmáljuk határozottabban. Ezek után már nincs más dolgunk, mint addig tukmálni, míg a szingli barátnőnk bármelyik hímnemű láttán sokkos állapotban menekülni kezd, ezzel meg is oldottuk a problémáját.

4. "Na, volt valami jó pasi a buliban? Mi az, hogy nem? Azért van ez is, mert nem megfelelő helyekre jártok! Ott van például a színház... Kulturális programok..." /Anya/
Nem tudom, szerintetek is a színház a legtutibb ismerkedős hely? Vajon hány vonzó fiatalember vesz azért színházbérletet, mert csak arra vár, hogy leüljek mellé, a sötétben és az előadást is túlharsogva bemutatkozzak, és a szünetben meghívhasson egy pogácsára? Vagy vegyünk mondjuk egy kiállítást. Odalépek egy random idegen pasi mellé, és megkérdezem: Szerinted a művész ezzel mit akart kifejezni?

5. "Ó kislányom, olyan helyes fiút láttam a buszon! Itt szállt le a közelben, szerintem jó lenne neked!"
Ez egyszerűen csodás. Egyrészt, baromi szánalmas lehetek, ha ilyet mond, másrészt... az anyám egy STALKER!

6. "Remélem, neked több eszed lesz, és nem mész férjhez meg nem szülsz gyereket! Én is megbántam!" /Apa/
Köszi fater, én is megbánom mindig, amikor a tükörbe nézek...

7. "Mi az, hogy nem tetszik? Hát vénlány akarsz lenni? Jó lesz az neked! Menjél csak hozzá szépen! A szerelem úgyis elmúlik." /Nagymama/
Na igen. Legközelebb, ha valaki azt merészeli mondani, hogy nem jövök be neki, majd szépen rákiabálok: Az engem nem érdekel! Házasodjunk össze, mert a szerelem úgyis elmúlik. Neked is jó lesz, főzök rád, nem kell mindig anyádat zaklatni ezzel, kimosom a büdös zoknidat, jobb lesz, mint a koli!

8. "Dehát... az egyetemen csak van valaki..." /Barátnő3/
Először is, az élet nem japán középiskolás szerelmes történet, ahol a népszerű fiú egy tök átlagos (vagy az alatti) lányba fog beleszeretni. Másrészt pedig nem tudom, feltűnt-e bárkinek, de ez egy BÖLCSÉSZKAR! Ide nem járnak fiúk, csak leendő kollégák, akikkel nem ildomos kavarni - tapasztalatból tudom. Jár még néhány iszonyat kretén alak is, ja, és ne feledkezzünk meg azokról sem, akik x éve tökéletes párkapcsolatban élnek. Ezeket összeszámolva az ivararány nagyjából az ellentéte annak, amit egy átlagos informatika karon tapasztal az ember. Kérdés?

9. "Ha én lány lennék, biztos nem kennék magamra ennyi vackot, mert ez természetellenes! Én a természetes nőket szeretem férfiként is!" /Közben ki van téve egy agyonsminkelt, retusált szupermodell borítóképnek/
"Nem értem, miért hiszik azt a lányok, hogy mi felületesek vagyunk, és a külsejük ennyire számít! Ez szörnyen lealacsonyító a férfiakra nézve." /Keres: 18 éves, 90/60/90 paraméteres lányt/
"Olyan rossz, amikor felszedek egy jó csajt, és rögtön lecidáz, pedig nekem komolyak a szándékaim." /A magányos férfi panaszai/
Íme, a szegény, sajnálatra méltó férfiak, akik csak azért tengetik magányosan a napjaikat, mert nem találják az igazit. Az igazit, akinek darázsdereka és nagy melle van, feszes feneke, jól főz, szereti a házimunkát, smink nélkül is egy kiretusált szupermodellre hasonlít, és imádja a szexet bármikor, de azért nem cidázza le a lovagját az első randi alkalmával. Hát... ebből nekem egyedül az utolsó feltételt sikerül teljesítenem, illetve egész jól főzök, főleg, mióta leszoktam a cigiről és már nem hamuzok bele a levesbe. A többi feltételt hagyjuk is. Emlékszem, tinikoromban az volt a célom, hogy ha már szép nem vagyok, legalább művelt legyek. Mondanom sem kell, hogy csak félig jött össze, de eddig kétféle reakciót tapasztaltam: az egyik az azonnali és megváltoztathatatlan "friendzone" - azaz, hogy pasinak néznek, a másik a rémült menekülés és a távolból való sunyi pillantások. Még jó, hogy már nincs boszorkányégetés.

10. "Szerintem a fiúk elijednek tőled! Itt van ez a blog, meg a feminizmus... és olyan csúnyán is beszélsz!" /Anya/
A kegyelemdöfés, ami még a buszról kinézett helyes pasiknál is rosszabb. Esküszöm, tükör előtt fogom gyakorolni, hogy élethűen pislogjak bután, miközben ezt rebegem: "Drágám, te aaannnyira okos vagy! Honnan tudsz ennyi mindent?"
Esküszöm, hogy soha, de soha többé nem ejtem ki a számon a következő szavakat, mondatokat: "Minimális genetikai ismeretekkel is kijelenthető, hogy ez baromság", "Eléggé érdekel az asztrofizika", "ortográfia", "emancipáció", "konvergál". Soha, de soha többé nem fogom kifejteni még egy embernek, hogy a feminizmus önmagában nem a nők felsőbbrendűségét hirdeti, és esküszöm, nem fogok 6 mondatos káromkodásokba bocsátkozni akkor sem, ha épp akkor jöttem ki a Tanulmányi Osztályról. Soha nem fogok az intim testrészeimre úgy hivatkozni, hogy "p*na", nem fogom a szexuális aktust "d*gásnak" hívni, és nem reagálok úgy az oktatási reformokra sem, hogy "...meg a kis f*szomat".

Aki szerintem elijed egy értelmes, önálló és magát egyenrangúnak tekintő nőtől, az nem férfi, hanem egy gyáva pöcs kukac. Fú, ez de szarul bénán hangzott. (Majdnem annyira, mint amikor egy fiú kiírja twitteren, hogy épp a vécén ül.) De az a helyzet, hogy csak azért nem fogok összejönni valakivel, hogy legyen egy pasim, és elmondhassam magamról, hogy párkapcsolatban élek. Minek? Én se akarok tartozék vagy dísz lenni senkinek, mással sem fogom ezt megtenni. A vénlánysággal meg semmi baj, már beszereztem a kényelmes fotelt és a hímzőkeretet is. Már csak a macska hiányzik :)

Szólj hozzá!

Akinek lejár a szavatossága

2013.05.26. 22:56

szerző: nagyibugyi

Nos, kedves olvasóim - áh, mindegy, tudom, hogy erre már a madár se jár, de azért próbálok összerakni valami értelmeset. A mai bejegyzésben szokásomhoz híven ismét szegény férfiakat fogom szapulni.... vagyis nem, mégsem. Sosem tettem - nem sok olyat ismerek ugyanis, aki egyáltalán belefér ebbe a kategóriába. Aki hímsoviniszta vicceket nyomat és a szórakozóhelyen váratlanul letapiz, az nem férfi, hanem egy pöcs. Aki megveri a barátnőjét/feleségét, az nem férfi, hanem egy undorító féreg. Aki félrelép, kurvázik és szexuális eszköznek tekint, az nem férfi, hanem egy disznó. Aki pedig éretlenül viselkedik, kislányokkal kavar és megijed egy erős nőtől, szintén nem férfi, hanem kisfiú - és oké, hogy kedvesek, meg szeretjük őket, de ettől még nem lesznek alkalmasak normális kapcsolatra.

Szóval az igazi férfiak nagyjából olyanok nekem, mint mondjuk a tapír. Ritkán látom őket, akkor is csak messziről, és ha megpróbálom megsimogatni, a gondozója rám kiabál. Pedig jó lenne egy itthonra is, mert olyan aranyosak, etetném és szeretgetném, dehát... ez van. :)

Szóval, a sok kisfiúval körülvéve úgy érzem magam, mint akinek lejárt a szavatossága. Ők lazán hajkurásszák a tinilányokat, én meg szemránckrémmel kenegetem magam lefekvés előtt, és azon gondolkozom, vajon hol rontottam el. Mikor én voltam tini, akkor sem tetszettem sosem azoknak a srácoknak, akik nekem tetszettek. Volt például egy hatalmas nagy szerelmem, aki helyes is volt, vonzó, értelmes és nagyon-nagyon művelt. Ő pedig, legnagyobb meglepetésemre, folyamatosan olyan lányokkal jött össze, akik látványosan és rendkívül befolyásolhatóak, és mondjuk ki: szörnyen buták voltak. Soha nem is értettem, hogy vajon ők mivel vívták ki ennek a srácnak az érdeklődését, hacsaknem azzal, hogy szétteszik neki a lábukat.

Aztán később rájöttem, hogy á, a szextől még soha senki nem lett szerelmes (ahem, tapasztalat)... Az a baj a pasikkal, hogy nem nézik magukat semmibe, és nem képesek együtt lenni egy olyan nővel, aki esetleg jobban tud valamit náluk. Erre a helyzetre a következőképp reagálnak a párkapcsolatban: 1. papuccsá válnak, 2. hisztiznek, 3. megpróbálják teljesen tönkretenni a nő önbizalmát, 4. az eddigiek valamely variációja avagy kombinációja.
Ám leginkább, az ilyen helyzeteket elkerülendő, úgy menekülnek az erős, határozott és intelligens nők elől, mint a futótűztől. Valószínűleg azért, mert nincs semmi önbizalmuk, máskülönben miért lennének ennyire rábukva a tapasztalatlan és könnyen átverhető, esetleg alapvetően butácska kislányokra? Egyszóval, félnek. Hát gratulálok, fiúk, azt hittem, a sok tesztoszteron, amitől alapból szőrösek és büdösek lesztek, legalább egy kicsit bátrabbá tesz! Most komolyan, képesek vagytok megijedni egy 160 centis, 50 kilós lánytól, akinek egy picit éles a nyelve?

És akkor ezek után képesek reklamálni, hogy jaj, szegény fiúknak belépődíjat kell fizetni a szórakozóhelyekre. Szerintem azért van a lányoknak ingyen a belépés, mert ha még pénzt is kérnének azért, hogy mi egész este a kulturálatlan faszlengetőket kerülgessük és próbáljuk elkerülni, hogy beginázzanak, az már igencsak igazságtalan volna. Akarva-akaratlanul is kerül majd valaki, aki kurvaként kezel, csak mert lánynak születtem, amiről nem tehetek ugyebár, de ha már annak néz, akkor bizony fizesse is meg az árát. Bónusz ajándékként pedig kap tőlem egy büdös nagy pofont. Elhiszem, hogy senki nem akar már úriember módjára viselkedni, mert az olyan rettenetesen megerőltető és igazságtalan, de aki nem viselkedik lovagiasan, az ne várjon királykisasszonyt. Persze, ha lenne olyan szórakozóhely, ahol kulturált férfiak vannak és nem hányják le tánc közben a cipőmet, és a hátsómat sem tapizzák le, akkor szívesen kifizetném érte a belépőt. De mivel sajnos ez egyelőre utópia...

Szóval ez van. Lejárt a szavatossági időm, mert már nem vagyok szexi tinilányka, akinek elég, ha vesznek egy sört vagy belájkolják a pózer tükörbenfotózott képeit a fészbukon, és máris "szerelmes" és meg lehet kettyinteni. Már nem lehet elkápráztatni alapvető történelmi, filozófiai vagy akármilyen jellegű elméletekkel, mert már megtanultam őket az érettségire. Nem vágom hanyatt magam egy drága autótól vagy attól, hogy a srácnak a szülei vettek egy lakást a segge alá. Nem lehet megvenni egy vacsora meg egy csokor virág árával (nem mintha bárki is próbálkozna). Anti-aging krémeket használok, nem járok bulizni, bluest hallgatok és szeretem az olivabogyót. Nem tudom, mi lesz a következő, majd valami martinis koktélt fogok kortyolgatni? Remélem, nem, mert igazán utálom a martinit.

Szólj hozzá!

The Sexist "Underground"

2013.03.27. 22:46

szerző: nagyibugyi

Egy ideje nem írtam - nemcsak a teendőim kétségbeejtő mértékű sűrűsödése miatt, hanem azért is, mert kicsit túl sok beszólást kaptam a blog miatt. Nem, mintha általában érdekelne, de olyan emberektől is, akikről feltételeztem, hogy a paródia műfaját legalább hírből ismerik. És naná, hogy szeretek ironizálni az olyan "feministákon" és nőkön, akik azt képzelik, hogy jó dolog a férfiakból papucsot csinálni, aztán meg csodálkoznak, hogy a kapcsolatuk egy rakás szar. Ironizálok, mert mást nem tehetek. Így eresztem ki a gőzt. A beszólásokra meg nem vagyok kíváncsi, és a továbbiakban magyarázkodni sem fogok, szóval akinek nem tetszik, az tartsa meg magának a véleményét. Egyébként is elég szánalmas, hogy valakinek abból áll a hobbia, hogy másokat ócsárol anélkül, hogy minimálisan is ismerné őket. (Nem mintha a blogon való hőbörgés a legnemesebb elfoglaltságok közé tartozna... :D)

Szóval, már majdnem leálltam a blogolással, amikoris eszembe jutott egy aprócska részlet, ami eddig elkerülte a figyelmemet... méghozzá az, hogy a feminista punkok nem törődnek ilyen baromságokkal, mint például idióták véleménye, főleg nem olyan korban, amikor mindenki azzal szemeteli tele az internetet, amivel akarja.

A dolog, ami most felhúzott, hogy itt van az egész "mainstream"-nek titulált zeneipar, amiben a nőket dekorációnak meg szexszimbólumnak meg reklámfogásnak használják, és ezzel az egész szennylével el van árasztva a világ. Ez eddig közhely, igaz? És hát mit tehet az ember, zenát hallgatni jó, koncertre járni jó, vigasztalásképp szépen elnyeli az underground. Tök jó, kritikusan gondolkodó, de mégis befogadó közösség - gondoljuk először. Aztán rájövünk, hogy bizony nem így megy ez. A zenekarok nagy része pasikból áll, ami ugyan még nem lenne gond, de bőven akadnak olyanok, akik ugyanúgy dekorációnak használják a lányokat, és visszaélnek azzal, hogy a tinicsajok mennyire rajonganak értük. Igen, biztos a lányok hibája ez is, mert azt hiszik, hogy lehet belőle valami több is, meg mert nem tudják megkülönböztetni a rajongást a szerelemtől. Na ja, de azért még nem kellene módszeresen visszaélni ezzel és valakinek férfi létére úgy viselkedni, mint valami könnyen kapható ribancnak, mert nem szexi. Akkor sem, ha olyan gitárszólókat tud lenyomni, hogy halottakat lehetne ébreszteni vele.

Egy ilyen közösségbe kerülve két lehetőség van: vagy valaki barátnője vagy, és akkor mindig az XY csajaként fogsz élni a köztudatban, vagy automatikusan belekerülsz a közös tulajdon kategóriába. Ugye nem kell magyaráznom, hogy ez mivel jár? Mindenki bepróbálkozik, még az is, aki mindenki füle hallatára negatív megjegyzéseket tesz rólad, és ha nem bújsz az ágyába azon nyomban, akkor mindenfélét híresztel rólad. Valakik, akikkel összehaverkodtál, mert tetszett a zenéjük, meghívnak, hogy legyél dekoráció a klipjükben. Nagyon megtisztelő lehet, push-up melltartó, kivágott felső, sok smink; aztán a kommentek a jutubon, hogy ki mennyire"sunázna"... Hát köszi, de én nem kérek ebből. Wendy O. Williams, a valaha volt egyik legkeményebb énekesnő láncfűrésszel ment volna neki az ilyeneknek. Tobi, a Bikini Kill dobosa olyan hatással volt Kurt Cobainre, hogy szerencsétlen fickó a randik előtt gyakran hányt - ezt az Aneurysm című számban meg is örökítette ("love you so much, it makes me sick"). A Pussy Riot olyan világhírnévre tett szert, amire még a Voina sem (utóbbiban pasik is voltak, és nagyon beteg dolgokat műveltek). Magyarországon meg semmi, de semmi Riot Grrrl-ös szcéna nincs. És nem azt mondom, hogy az "underground" zenészek mind hímsoviniszták, meg hogy az összes ilyen bulihelyen dívik a szexizmus, mert ez nem így van. Én is ismerek zenészeket, és közülük sokan nagyon jó fejek, néhányan meg öntelt bunkók. Utóbbiak persze sosem fogják ezt a cikket olvasni, ha pedig mégis, úgysem ismernek majd magukra.

Tehát inkább csak azzal van bajom, amikor valaki elkezd ócsárolni másokat, mert azt hiszi, hogy joga van hozzá, mert ő annyira hatalmas művész. Vagy azokkal, akik azonnal elkezdenek nyomulni, mikor egy lány szóba elegyedik velük és épp kiderül, hogy nincs (ott) a pasija. Már egy korábbi cikkemben írtam a kalandjainkról a debreceni "hűdenagyonándörgránd" szórakozóhelyeken, nem akarom ismételni magam, de sajnos az a helyzet, hogy az ilyenekre tényleg minden bunkó besétál. Sőt, még a zártabb, kisebb közösségekbe is előbb-utóbb mindig bekerülnek olyanok, akiknek sosem lenne szabad emberek közé menni - ezt már tinikoromban megtanultam a közös bandázások során. És sose hittem volna, hogy egyszer majd azt mondom: ezt Amerikában jobban csinálják! Mi meg csak itt vagyunk, elmegyünk a partikra, meghallgatjuk a fiúkat, és ha kellemetlen alakok nyomulnak ránk, elbújunk előlük. Bárcsak több lány lenne, aki feláll a színpadra, zúz egy hatalmasat, és amikor bekiabál valami részeg nyomorult, hogy "vetkőzz!", nemes egyszerűséggel az arcába vágja a (nem converse) tornacipőjét...

8 komment

Attól, hogy a csomagolás ronda, az ajándék még lehet jó. A férfiak szerint. Mi, nők azonban szeretünk adni arra, hogy a csomagolás legalább nézzen ki valahogy - nemcsak ajándékozásnál, hanem átvitt értelemben is, az öltözködésre is komoly gondot fordítunk. Vagy legalábbis megnézzük, hogy mit veszünk fel.


És akár beismerik, akár nem, ezt bizony a férfiak is megnézik. Mert mit érdekli őket, hogy háromdiplomás, öt nyelven beszélő, nemzetközileg elismert zseniális tudós vagy, ha mondjuk nagyibugyiban és hosszúszoknyában mászkálsz? Viszont akármilyen buta és lehetetlen csajt minimum megnéznek, ha mellkidobós felsőben és tapadós cicanadrágban rázza magát. Jó, a nagyon lehetetleneket azért az értelmesebbje elkerüli, de ettől függetlenül egy slampos nőnek gyakorlatilag nincs esélye arra, hogy egy valamirevaló férfi ismeretlenül megkörnyékezze. Ez van. Nem mintha kicsit is csinosan öltözködnék, vagy bármi... talán részben ez az oka, hogy főleg vállalhatatlan lelkinyomorékok találnak meg (tudjátok, az a fajta, amelyik minden nőneműnél bepróbálkozik, mert már annyira mindegy neki).


Tehát nem vagyok divatszakértő, és egy szakadt farmeros, kinyúlt pólós srác már bőven jó nálam (csak büdös ne legyen), viszont egyetlen dologra nagyon háklis vagyok, és ez nem más, mint az alsónemű. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni ugyanis, hogy miért nem tudnak a férfiak évente kb 10 percet rászánni az életükből arra, hogy normális alsógatyájuk legyen? Nem kell méregdrágát meg puccosat venni, és az se baj, ha több darab egyforma. Sőt, felőlem akár mindegyik lehet egyforma, ha naponta lecseréli! Lényeg, hogyha levetkőzik, akkor ne a röhögőgörcs kapjon már el...

Egy férfi életében 2 korszak van: az egyik, amikor még az anyukája veszi a gatyáit, a másik, amikor a barátnője/felesége. Az, hogy elmegy és mondjuk megveszi magának, rejtélyes okokból még soha, egyetlen pasinak sem jutott az eszébe. A legtöbbjük még a saját méretét sem tudja! (Mármint az alsóneműje méretét.)

Pedig igazán nem nagy dolog, meg kell jegyezni egy számot (anyukád tudja), bemenni egy boltba, nagyjából 3-5 perc alatt kiválasztani egy tűrhető kinézetű darabot, kivenni a megfelelő méretűt, fizetni, majd boldogan távozni. Ezért a komoly erőfeszítést nem igénylő és rövid idő alatt véghez vihető dicső tettért pedig komoly elismerést lehet bezsebelni a hölgyek körében. Ez ugyanis az igazi önálló férfi ismérve - nem kell saját lakás, az se baj, ha az anyukáddal élsz és a főzőtudományod kimerül a filteres tea-konyhakész rizs-tükörtojás triójában, és az is jó, ha busszal jársz, csak vedd meg magadnak a gatyádat. (Érdekes, hogy a cipőt, pólót, pulcsit, nadrágot stb mindig maguknak választják ki a férfiak, mert azt fel kell próbálni, meg mert az nekik sem mindegy, hogy mit látnak belőlük az utcán. Akkor miért mindegy, hogy hogy néz ki a kisgatya? Hiszen azt pont azok a személyek látják, akiknek a legfontosabb a véleménye - a csajok, akikkel közelebbi kapcsolatba kerültek meg a legjobb haverok az öltözőben.)

Interjúalanyom (mert ugye nem légből kapom ám a dolgokat, hanem megkérdezek egy pasit), egy bevállalós szabadbölcsész srác elmesélte, hogy az alsónadrágokkal kapcsolatos ízlést a középiskolai tornaórák során elkerülhetetlen fiúöltözős élmények befolyásolják. (Szóval a pasik képesek elmagyarázni az anyukájuknak, hogy milyen gatyát szeretnének, ahelyett, hogy elmennének, és levennék maguk a polcról.) A kamaszkor kezdetének pontos indikátora az az időpont, amikor a kissrác közli az anyukájával, hogy már ciki a fecske, és bokszeralsót szeretne, úgyhogy anyuka gyorsan szalad és vesz egy tízes pakkot, mert különben szegény kisfiát kigúnyolják a többiek. Akinek ilyen világi hívságokkal nem törődnek a szülei, annak pedig nehéz kamaszkora lesz... (És általában még ekkor sem jut az eszébe, hogy beszaladjon egy kínaiba és a zsebpénzéből vegyen egy olyan gatyát, amilyet szeretne.)

Ezek után valamelyik gyereknek egy vicces kedvű rokon vesz egy olyan gatyát, amin kamatyoló állatfigurák vannak, és ezzel elindul a lavina. A liberálisabb felfogású szülőkkel rendelkező fiatal hímek ugyanis probléma nélkül tudják majd követni ezt a trendet, a konzervatív családba születettek azonban kénytelenek beérni a teljesen szexmentes kismackós darabokkal. Így hát egy férfi alsóneműjéből nemcsak az édesanyja ízlésére lehet következtetni, hanem a család erkölcsi értékrendjére is. Na meg persze arra, hogy a család mennyire igényes, hiszen ha az anyuka hagyja a fiát szakadt, elszürkült alsókban mászkálni, akkor egészen biztos, hogy a fiú nem szokott porszívózni még kéthetente sem, illetve, hogy a vécéhasználata sem lesz kifogástalan. Az ilyen egyedeket a nők jórészt elkerülik, mert rossz mintát hoznak otthonról, ezáltal idomíthatatlanok és életképtelenek.
Persze egy pasinak egy hétre való gatya bőséggel elég, nem szabad tőlük azt várni, hogy úgy tele legyen rakva a fehérneműs szekrényük, mint a miénk. Ugyanúgy, ahogy elég nekik két pár cipő, maximum egy-két nadrág és egy pulóver - a férfi nem díszállat ugyanis, és ez így van jól. (Nem mintha a nők azok lennének, ám ez a pasik nagy többségében sajnos még nem tudatosult.)

Azonban még mindig nem találtam meg a választ arra, hogy miért nem veszik meg maguknak a gatyájukat. Gondolom, azért, mert az anyukájuk elkényezteti őket azzal, hogy megveszi nekik, még azután is, hogy elköltöztek otthonról (ilyenkor a gatya az inggel és a pizsamával együtt karácsonyi és szülinapi ajándéknak álcázva jut el a férfiakhoz). Tutyimutyiságukat látva pedig a barátnőkből is előjön az anyai ösztön, és inkább ők is megveszik az alsóneműt életük párjának - gondolom, nem bízunk abban, hogy erre önmaguktól is képesek, hiszen ha azok lennének, nem az anyjuk vásárolna be nekik, igaz?
Megkérdeztem ezzel kapcsolatban az én anyukámat is. Szerinte egyszerűen csak lusták.

Kedves fiúk! Szerintem meg tudjátok csinálni!
Segítségül íme, egy rövid

Vásárlási Útmutató


1. Kérdezzétek meg a méreteteket anyukátoktól, és jegyezzétek meg, vagy írjátok fel. Azt is érdemes megkérdezni, hogy hol szokta megejteni a vásárlást.
2. Ha kellemetlennek találod, hogy egyedül menj, kérd meg az anyukádat, hogy kísérjen el. Ez sokkal cikibb, mint egyedül, főleg, ha a boltos néni a kasszánál elkezd méregetni, majd felrikolt: "Mucikám, de nagy már a kisfiad! Hogy vagy, aranybogár? Jöttél segíteni melltartót venni a mamának?" - Ha egyedül mész, senki nem fog felismerni, aki már évek óta nem látott. De mehetsz például a lánytesóddal, barátnőddel, nőnemű cimboráddal is, ha nem jönnek vele a barátnői. Vagy akár egy haveroddal is, ha jól esik. Mi, lányok is együtt mászkálunk bugyiboltba, ti pedig biztos jól elröhögnétek magatoknak. Vagy egy bevásárlóközpontban is megejthető a dolog, ott is árulnak fehérneműt, alibiként pedig segíthetsz a családi bevásárlásban.
Viszont akkor is menő, ha egy pasi képes egyedül bemenni a fehérneműboltba, és megvenni magának, amit kell. Sőt, akár a barátnődnek is megveheted, amit szívesen látnál rajta (ehhez nem árt tudni az ő méretét).
3. A megfelelő méreten kívül a fazon is fontos. A fehérneműboltokban általában az árut fel lehet próbálni (semmiképp sem pucéran, ezért egy tapadós alsóban érdemes odaérkezni). A túl bő gatyák nem valami szexisek, és egyébként nem is egészségesek. A némiképp teshezállóbb fazonok jobban is néznek ki, és ha sportolsz, mindenképp olyat vegyél, mert egészségtelen, és gondolom kényelmetlen is, ha nem marad a helyén, aminek kell. A túl szoros persze szintén nem jó, szóval tényleg nem árt, ha felpróbálod, vagy legalább kibontva megnézed, hogy vajon jó-e.
4. A színekkel, mintákkal kapcsolatban a férfiak többségének abszolút semmi divatérzéke nincs. Ha nincs egy meleg barátod vagy bevállalós barátnőd, aki elkísér vásárolni és tanácsot ad, a következő alapszabályokat érdemes betartani: Az egyszínű gatya mindig jó, a harsány vagy "vicces" mintákat érdemes kerülni (csíkos, kockás, ilyesmi belefér). A világos bőrűeknek nagyon jól állnak a sötétebb színek, a sötét bőrűeknek inkább a világosak - ez kontrasztot teremt, de igazából egy fekete alsóval nem lehet mellélőni. A fehér nagyon kényes szín, elszürkül, besárgul (főleg ha magadra mosol), így javaslom a következő színeket: fekete, sötétkék, szürke. Ezekkel tényleg nincs baj. A piros és a bordó, sőt akár a zöld is jól tudnak kinézni, a neonszíneket kerülni érdemes. Isten ments egy világító narancssárga alsógatyától! (Kis extra tipp: onnan fogod tudni, hogy melyik szín áll jól neked, hogy mondjuk odapróbálod a bőrödhöz, és ránézel, és kellemes. Ha ránézésre is idegesítő, akkor az a szín bizony nem áll jól. Vagy, ha van olyan inged/pólód, amire már mondták, hogy jól áll, akkor egy hasonló színű gatyára érdemes vadászni.)
5. Összegzésképp: nem kell semmi nagyon vad, nem kell elrugaszkodni a kényelemtől és a praktikumtól. Se nagyon tapadós, se nagyon bő ne legyen a gatyád. Ja, igen, majd' elfelejtettem! Az anyag! Ne legyen műszálas, mert az izzaszt és szintén nem egészséges. Ezt tapintással lehet letesztelni: ha olyan érzés megfogni a gatyát, mint a nagypapád szivárványos csíkos szatyrát, akkor ne vedd meg. Nem kell nagyon márkás vagy drága, az olcsóbb fajták is sokáig bírják. Ha látod, hogy kifakult, lyukas, stb. akkor inkább szabadulj meg tőle és vegyél újat.

Sok sikert a vásárláshoz!
Motivációként pedig gondolj arra, hogy milyen lenne, ha a barátnőd is az anyukája által választott kisvirágos rózsaszín nagyibugyiban parádézna előtted, nem pedig azokban a szexi csipkés tangákban, amiket bizony ő maga vásárolt teljesen egyedül.

Szólj hozzá!

Divathomofóbia

2013.02.03. 15:01

szerző: nagyibugyi

Először is tisztáznám: ez a cikk NEM személyes ismerősöknek szól. Csak és kizárólag szánalmas teljesítményű cikkírók paródiája, akik azt hiszik, hogy a minősíthetetlenül ócska firkálmányaikkal meg tudják változtatni az emberek viselkedését. Igen, sok lány nagyon lejáratja magát, részegen meg mindenki csinál hülyeségeket, ez alól én sem vagyok kivétel. De ne olyanok mondjanak már véleményt dolgokról, akik legfeljebb a fenekelős pornóban szakértők.

Mostanság indult meg a divathomofóbok virtuális támadása az olyan felülmúlhatatlan színvonalú online felületeken, mint például a Velvet. Hát én nem tudom, de ha van olyan ember, akinek az az internet trágyadombja bármiféle módon meghatározó a szexuális életére, az biztosan elkeserítően béna az ágyban.

Szóval, a dolog lényegileg abból áll, hogy magányos hímek hőzöngenek (akiket bottal se piszkál meg senki, és már letöltötték az összes pornót), hogy jaj, de gáz, a lányok azért smárolnak egymással, mert feltűnési viszketegségben szenvednek. Na igen, ilyen is van - nagyjából az esetek 20-30%-át teszi ki, ezt pedig szinte teljes egészében a sárándi diszkó termeli ki, vagy valamelyik pesti Bárány Attila-féle buli, ahol a kedves vendégek annyi partidrogot benyomtak, hogy az érkező rendőröket is smároló lányoknak látják. Vagy tűzokádó sárkánynak. Mindegy, erről a dologról mindenki sejtheti, hogy mi a véleményem (ahhhem, feminizmus, női méltóság, ilyesmi).

Na már most. Nekem kiskoromban azt mondta az anyukám, hogy mások fölött ítélkezni csúnya dolog, apukám meg azt a mondást tanította meg, hogy ízlésről nem szabad vitatkozni. Aztán elolvastam Konrad Lorenz könyvét (oké, az ilyen online vackok szerkesztői nyilván nem hallottak még róla), ami meg azt írja, hogy a ludaknál is megfigyelte a homoszexuális viselkedést, méghozzá nemcsak a hatalmi harcok egyik eszközeként, hanem a párválasztásnál is: két gúnár összeállt, fészket raktak, stb. Na, így világosodtam fel én a melegeket illetően.

Persze a dolog társadalmilag kevésbé elfogadott két férfi esetében - azt hiszem, ez az egyetlen olyan dolog, amiben a férfiak hátrányt szenvednek velünk, nőkkel szemben. Pedig ez nem olyasmi, amit választ az ember. Nem tehetünk arról, hogy mi az, ami tetszik, amit élvezünk, mert ez egyrészt velünk születik, másrészt kisgyermekkorban alakul ki. Viszont a kamaszkor az, amikor a szexuális érdeklődés kibontakozik, az ember elkezd kíváncsi lenni mindenfélére, megnézi élete első pornófilmjét (és nagyon nem mindegy, hogy mit, erre kellene sokkal inkább odafigyelni a későbbi egészséges szexualitás érdekében), átéli az első orgazmust, meg ilyenek. És akkor a lányok, akiknél a barátság sokkal fizikaibb jellegeket ölt (tiniként még simán kézen fogva járunk, egy ágyban alszunk, stb.) mondjuk egy csajos buliban kicsit belikőröznek és hirtelen ötlettől vezérelve elkezdenek csókolózni. Aki leszbikusnak született, az gyakran ilyenkor ébred rá az érdeklődésére, amit aztán évekig tartó titkolózás követ, rettegés a szülők véleményétől, elcseszett házzasság, meg ilyesmi. De ja, igaz, rúgjunk már beléjük még egyet, mert nincs elég bajuk.

Oké, nem kell rózsaszín tangában végigvonulni Budapesten, nem kell nyilvánosan szexelni, nem kell gyerekeket molesztálni, stb. De vajon hány heteroszexuális férfi molesztál, bántalmaz gyerekeket, akár a sajátját? És amíg egy hetero párnak megengedett az, hogy egy félórás buszúton végig egymás szájában legyenek, cuppogva és nyáltócsát képezve maguk alatt, ezzel egy életre megdöbbentve és akár megsebezve a mögöttük ülő óvodás gyereket, akkor miért olyan nagy probléma, ha két lány egy szórakozóhelyen (ahová elvileg nem járnak még gyerekek, de este 10 után fiatalkorúak sem) megcsókolja egymást?

Na igen, vannak, akiknek ez azért fáj, mert nem velük csókolóznak. Igen, kellemetlen dolog magunkban keresni a hibát, de mondjuk megfürödhettél volna, nem kellett volna lehányni magadat nyaktól lefelé, a pólódon a tenyérnyi izzadtságfoltok se túl vonzóak, meg ilyenek. Az se vonzó, ha valaki illatos és frissen borotvált ugyan, de egy felsőbbrendűségi komplexusos hímsoviniszta, aki lekezelően beszél a nőkkel - nem, nem ettől fogunk felnézni rád. De most komolyan, azok vannak felháborodva, akik egyébként kapcsolatfóbiások, érzelmi fogyatékosok, össze-vissza csalják a barátnőjüket, vagy akik mondjuk otthon annyira se voltak férfiak, hogy ki merjenek lépni egy számukra megalázó kapcsolatból? Ez egyébként törvényszerű, ugyanúgy, ahogy mindig az önbizalomhiányos hímringyók kurváznak - olyan lányokat, akiket soha nem kaphatnak meg, mert mondjuk az ő pasijuk magasan túlszárnyalja az illetőt.
Az mondjon véleményt, aki úgy érzi, hogy megadja a tiszteletet a nőknek, soha nem használt ki senkit, soha nem lépett félre, és ennek ellenére elfogadja, hogy sok nőnek azért vannak problémái, mert mondjuk bántalmazták fizikailag vagy lelkileg otthon vagy a kapcsolataiban. (Igen, én is megértem, ha egy srác azért viselkedik furcsán, mert kihasználták, megalázták stb. Olyankor meghallgatom és nem fogom molesztálni, sem minősíteni azért, mert még nem dolgozta fel az eseményeket.)

Viszont itt van a millió súlyosabb probléma: nemi erőszak, családon belüli erőszak, kábítószerekkel való visszaélés, 18 éven aluliak alkoholfogyasztása, vagy, hogy mit keresnek tinilányok a diszkóban? Ezekkel kellene inkább foglalkozni, meg azzal, hogy normális felvilágosítást kapjanak a fiatalok, és ne komplexusokkal teli, ám mégis felelőtlen generációkat neveljünk ki.
Elfogadó közösségekre lenne szükség, nem pedig arra, hogy a környezetünkben lévők azon csámcsogjanak, hogy kivel csókolózunk. Ha egy buliban van tíz darab díszhím, akik egyrészt igénytelen, büdös trógerek, másrészt mocskos hímsoviniszták, és van egy darab kedves, szép, aranyos lány, akkor inkább egész este a lánnyal fogok foglalkozni, és együtt valahogy megpróbáljuk megvédeni magunkat a tíz úriember kulturált közeledésétől, úgymint: "Szép a cipőd, dugunk?". Az, hogy kivel csókolóztam, rohadtul nem tartozik senkire - szingliként megtehetem, senkit nem bántok meg vele.

Egy nagyobb szórakozóhelyen nyilván nem fogok a táncparkett közepén, felcsúszott miniszoknyában vonaglani és látványosan egy másik lány szájába dugni a nyelvem, mert nincs szükségem arra, hogy még több részeg fickó zaklasson (ezzel kapcsolatban lásd egy korábbi bejegyzésemet). Viszont elég nagy egóra vall az a feltételezés, hogy bármi, amit egy lány csinál egy szórakozóhelyen, az csakis a közelben ólálkodó hímeknek szól. Én a magam részéről általában szeretném jól érezni magam, táncolni úgy, ahogy jól esik (NEM rázom magam a pasik arcába), és akár a barátnőimmel kézenfogva vonulni - ezt azért csináljuk, hogy a tömegben ne veszítsük el egymást. Gondolom, ez senkinek a fejében nem fordult még meg véletlenül sem... Az, hogy együtt táncolunk, azt jelenti: egy közösség vagyunk, és nem, nem szeretnénk fiúkkal is táncolni, mert nem azért jöttünk, hogy valami részeggel keveredjünk egyéjszakás kapcsolatba. Nem hiszem, hogy ezzel fájdalmat okoznánk bárkinek (hacsaknem az ilyen nyomorultaknak, de nekik meg az fáj, hogy hülyék), vagy anyagi kárt, vagy bármi ilyesmit. És az a helyzet, hogy néha vásárlás közben meg karonfogjuk egymást, egyszerűen, mert úgy esik jól (ez anyukákkal, nagymamákkal is működik). A csókolózásról meg csak annyit, egyik lányismerősömet idézve: "Igen, nyilván azért csináljuk, hogy felfigyeljenek ránk. A vécében is azért csókolózunk egymással, hátha bejönnek, és az ajtót is azért zárjuk magunkra, hátha ránk törik."

Ha valakit nagyon zavar, hogy egy szórakozóhelyen azonos neműeket lát együtt, az menjen inkább templomba. Ott nem lesz ilyen, viszont meghallgathatja, hogy mit is ír a Biblia a melegekről, prostituáltakról és egyéb hasonló emberekről (Bibliát idézni a mai napig menő a konzervatív körökben, és műveltnek is lehet vele tűnni, érvelés során nagyon ajánlom): "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek." (Máté 7: 1-2)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása